View authority record

Veszprémi hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Veszprémi hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

1716-

History

Veszprém városában a zsidók megtelepedéséről a legkorábbi adatok 1716-ból valók. A városi jegyzőkönyv bejegyzése szerint 1716-ban Salamon és Jakab Leb Veszprémben élő zsidó kereskedőket 10 forint fizetésére kötelezték. 1736-ban a városban 3 zsidó családban 16 személyt említenek a források név szerint is.

Nagyobb arányú bevándorlás a 18. század első felében az osztrák örökös tartományok, majd Nyugat-Dunántúl felől történt. A zsidók letelepedése szempontjából az elsőrangú gabonapiacnak volt jelentősége.

A veszprémi zsidóság lélekszáma 1840-ben 754 (7 százalék), 1851-ben 1008, 1880-ban pedig 1685 fő (13,5 százalék) volt. A veszprémi zsidóság életében ez az időszak volt a társadalmi-gazdasági megerősödésnek az időszaka, de a közösség intézményeinek, kulturális életének is a leglendületesebb korszaka. 1880-tól kezdve a zsidóság lélekszáma a városban fokozatosan csökkent. Veszprémben 1941-ben 887 zsidó élt, a 21 557 fős összlakosság 4,1 százaléka, amelyhez a zsidótörvények értelmében 27 zsidónak minősített, de más felekezethez tartozó személyt számítottak.

A veszprémi zsidóság 1790-től a város földesurának, a veszprémi püspöknek a védnöksége alatt állt. A szerződés értelmében jogvédelmet, lakhatási engedélyt, iparengedélyt kértek és kaptak a püspöktől a türelmi adó és a védelmi pénz (Schutzgeld) lefizetése mellett. Később a jogviszonyt többször megújították, módosították.

1799. április 14-én Rothauser Ábrahám hitközségi bíró és gróf Zichy Ferenc közt a Fejér vármegyei Kálozon szerződés jött létre. A gróf kötelezte magát egy templom és egy rabbilakás építésére, a hitközség 200 forint árendát vállalt, amelyet 1839-ig fizetett. 1800-ban már felépült a zsinagóga, valamint a paplak és a tárgyalóterem is. (A veszprémi zsidóságnak már ezt meg előzően is volt imaháza, de a népesség növekedésével azt kinőtte.) Az 1800-ban felavatott zsinagóga nemsokára szintén szűknek és elavultnak bizonyult, és új zsinagógát építettek, amelynek avatására 1865-ben került sor. A közösségnek a környék zsidóságával együtt 1799-ben 117 tagja volt. A Chevra Kadisa 1802-ben új tórát íratott, s foglalkozott a temető bővítésével, a halottasház építésével, majd felújításával is. A nyelvi asszimiláció előrehaladott fokát jelzi az egylet azon 1850. évi határozata, miszerint tilos olyan sírkövet állítani, amelyen nincs héber nyelvű szöveg.

A veszprémi hitközségnek 1823-ban alakult a komaegylete (Szándékosz Chevra), a szegényebb gyermekágyas anyák támogatására. 1886-ig önállóan működött, majd beolvadt a szegényeket segélyező egyletbe. 1852-ben megalakult a közösség nőegylete, 1865-ben pedig a krajcáregylete.

A zsidó elemi iskola 1805-ben nyílt meg. A magyarországi ilyen iskolák közül az egyik legkorábban létrehozott, később zsidó mintaiskolává fejlesztett intézmény volt. A városban 1904-től négy évig zsidó középiskola is működött. 1929-ben ifjúsági kör alakult. A zsidó középiskolások 1931-ben megalakították a Bánóczi József Kört, amely minden héten előadásokat tartott a zsidó kultúra köréből.

A veszprémi hitközség anyakönyveit 1833-ben kezdték el vezetni német nyelven. 1839– 1851-ig magyarul, majd ezt követően 1870-ig ismét németül jegyezték fel az adatokat. Az anyakönyvezés 1870 után folyamatosan magyarul folyt. A veszprémi hitközség az ortodox–neológ vitában az utóbbihoz csatlakozott. A neológ (kongresszusi) anyahitközséghez az 1885. évi anyakönyvi kerületi beosztás szerint az alábbi települések zsidósága tartozott: Balatonalmádi, Faisz (Veszprémfajsz), Hajmáskér, Herend, Kádárta, Letér, Márkó, Papkeszi, Gyulafirátót, Sóly, Szentistván, Szabadja, Szentkirály (e két település egyesülése után Szentkirályszabadja), Nemesvámos, Vilonya és Vörösberény. 1932-ben a zsidó népesség lélekszáma a Veszprémi járásban is annyira lecsökkent, hogy a legtöbb, valaha népes hitközségekben, így Herenden, Városlődön, Szentkirályszabadján is, már csak 23 zsidó család élt. A népesség csökkenése, a szórványosodás tovább tartott: 1930-ban a Veszprémi járásban – Veszprém adatai nélkül – 530 (1,2 százalék), 1941-ben pedig mindössze 458 (0,1 százalék) izraelitát tartottak nyilván.

Az első világháborúban hősi halált halt veszprémi zsidók emléktábláját a templomban és a ravatalozó falán is elhelyezték. A zsinagóga tábláján 22 név, a temetőén 28 név szerepel. A hitközség lélekszáma 1929-ben 1200, a családok száma 301, az adózók száma 304 volt.

Veszprém iparosításában a zsidóság jelentős szerepet vállalt. A zsidóság jogfosztása, gazdasági ellehetetlenítése az 1938:XV. törvénycikkel kezdődött, és az 1939:IV. törvénycikkel folytatódott, amely már faji alapon állt.

Az 1939:IV. tc. végrehajtása során Veszprémben is ellenőrizték, és központilag egységes bejelentőlapokon tartották nyilván a zsidó családok származását, magyarországi tartózkodásának a kezdetét, az iparengedélyesek számát, az egyedárusítási joggal rendelkezők körét és fajtáit stb. A politikai választójog korlátozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség határideje országosan 1940. január 30-a volt. Veszprémben is ennek maradéktalan végrehajtásáról tanúskodnak a választási jogosultsággal kapcsolatos iratok.

A veszprémi zsidóság sorsát is a németek magyarországi bevonulása pecsételte meg. A Veszprémbe bevonuló német csapatokat a várban lévő piarista gimnáziumban szállásolták el. Másnap, március 20-án a veszprémi diákok nemzetiszínű szalagot tűztek a sapkájukra. Ezt az akciót tanáraik – a megváltozott politikai viszonyokra való tekintettel – nem pártfogolták.

1944. március 21én a német katonák és a város katonai és polgári vezetésének a tudtával „Zsidó–Jude” feliratokat ragasztottak a zsidó kereskedők üzleteire, ugyanakkor hatóságilag zárolták azokat. Március 22-én a német katonai parancsnokság – országos gyakorlatuknak megfelelően – a veszprémi hitközségtől napi 3000 pengőt követelt. Biztosítékul a hitközség pénztárosát, Korein Józsefet letartóztattak, de másnap szabadon bocsátották.

A magyarországi hitközségekről 1944 áprilisában készült összeírása szerint a deportálás előtt a veszprémi anyahitközségnek 650 tagja, köztük 210 adófizetője volt. Az anyakönyvvezetői feladatokat Kun Lajos, a XI. községkerület és Veszprém főrabbija látta el. A 7 alkalmazottal működő hitközség Chevra Kadisájának 150 tagja, nőegyletének 124, szegényegyletének 146, Hochmuth Ábrahámné krajcáregyletének 110, ifjúsági egyletének 78 tagja volt, valamint működött még Talmud-tóra Egylete is.

A közösség adófizetőinek száma az 1942. évihez képest 39 személlyel csökkent, de ez valószínűleg a munkaszolgálatos behívásokkal és elenyésző számban a természetes halálozássokkal függhet össze.

Veszprém a Magyarország zsidótlanítására kidolgozott terv szerint az V. zónába tartozott, a végrehajtás szempontjából pedig a III. szombathelyi és a IV. pécsi rendőrkerületbe. A június 22-én Siófokon tartott értekezlet az V. zónába tartozó zsidóság koncentrálásának és deportálásának tervét véglegesítette. Veszprém vármegyében a gettókat május 17-től jelölték ki, és május 23–31-e között hozták létre. Ez az akció a zsidóság tömörítésének első fázisát jelentette.

A Veszprém Vármegye című hetilap május 14-i száma közölte, hogy zsidók este 21 órától reggel 6 óráig nem hagyhatják el a lakásaikat, nyilvános helyeken nem tartózkodhatnak, és 11 óra előtt a piacokon nem vásárolhatnak be. A nyilvános szórakozóhelyek látogatását tiltó 510/1944. B.M. számú rendelet május 25-én jelent meg. A bevásárlási idő bizonyos napszakra korlátozásának 1900/1944. számú rendelete június 4-én lépett hatályba.

A helyi rendőrség, csendőrség, közigazgatási apparátus saját hatáskörében maradéktalan végrehajtója, sőt túlteljesítője volt a német és a magyar hatóságok elvárásainak, parancsainak. Közben folytak az internálások állambiztonsági okokból. A veszprémi rendőrkapitányság 22, a pápai 14 személyt tartóztatott le. Buda István – akit 1944. május elején iktattak be főispáni tisztébe – megszemlélte a zsidók elkülönítésére kijelölt gettót.

A veszprémi zsidóság gettóba költözését június 1-jén rendelte el Tóth Ernő csendőr alezredes. A zsinagóga, a zsidó iskola környékén, a Horthy Miklós utca 11–13. számú házban jelölték ki a „telepet”, ahova a veszprémi zsidóknak kegyetlen csendőri brutalitások közepette kellett beköltözniük. A hitközség vezetését a német bevonulás után megalakult zsidó tanácsra bízták. A Horthy Miklós utca 13. számú házban működő zsidó tanács 1944. június 16-i keltezésű gépiratos jegyzéke szerint 577, Veszprémben lakó zsidót lajstromoztak. A lista a nevet, a születési helyet, az apa és az anya nevét és a lakhelyet tünteti fel.

A komakúti régi kaszárnya területén kialakított másik gettóba tömörítették a Veszprémi és az Enyingi járás zsidóságát. A komakúti gettóról fennmaradt névjegyzék igen értékes forrás, ugyanis a név, születési év, szülők nevei mellett feltünteti az egykori lakóhelyet és a foglalkozást is. E gettónévsor tartalmazza a zsidó, illetve a faji törvények alapján zsidónak minősített, de a római katolikus, illetve a református vallásra áttérteket is, összesen 437 nevet. Ezenkívül a jegyzékbe 11 munkaszolgálatos adatait is felvették, akik június 4-én vonultak be a komakúti táborból.

A Veszprém Vármegye 1944. június 18-i száma közölte Simon István veszprémi rendőrtanácsos 972/21944. számú rendeletét, amely a gettó belső rendjét szabályozta. „A zsidó lakótelepek területén azok belső rendjéről a zsidó tanács (vezetője Kun Lajos főrabbi) köteles az általa kijelölt biztonsági közegek útján gondoskodni, akik felelnek a belső rendért, s ebből a célból éjjel-nappal állandó szolgálatot kötelesek tartani. A zsidó tanács elnöke a tanács tagjainak névjegyzékét köteles a rendőrkapitányságnak és a polgármesteri hivatalnak haladéktalanul beterjeszteni” – hangzott a rendelet. Továbbá megszabta, hogy a gettólakók ügyeit a zsidó tanács tagjai intézhetik a városban délelőtt 9–11 óra között. Engedély nélkül tilos volt a gettót vasárnap és ünnepnapokon elhagyni, hétköznap pedig este 21 órától reggel 6 óráig.

A gettólakók számára a bevásárlásokat egy külön 10 tagból álló választott csoport végezhette délelőtt 11–13 óráig. A gettót csak orvosok hagyhatták el külön engedéllyel – illetve a rendőrkapitányság által kibocsátott igazolványok birtokában –, valamint a hadiüzemekben dolgozók. Keresztény lakásokba tilos volt a zsidók belépése, az orvosok kivételével. A keresztények gettóba való belépését is megtiltották, kivéve a keresztény egyházak papjait, az orvosokat és a szülésznőket. A közbiztonsági és közüzemi alkalmazottak, a pénzbeszedők és a kéményseprők csak különleges engedély birtokában léphettek a gettó területére. Kun Lajos főrabbi hetente egyszer külön engedéllyel meglátogathatta a komakúti gettóban összezsúfolt híveit, hogy lelki vigaszt nyújtson nekik.

A rendelet 9. pontja szerint az ablakokat zárva kellett tartani, a szellőztetés módját úgy szabályozták, hogy se be, se ki ne lehessen látni. Továbbá előírták, hogy „a zsidó lakótelepek utcára nyíló ablakait le kell meszelni, azokon keresztül az utcára kinézni, vagy a külvilággal érintkezni szigorúan tilos”.

A veszprémi gettókat 1944. június 19-én ürítették ki. A Veszprémi Hírlap 1944. június 21-i, szerdai száma – El a gettóból című írásában – tudósított e tényről. A gettóban szemlét tartó újságíró az alábbiak szerint mutatta be az ott tapasztaltakat: „Az ágyak rendetlenek, sok ruha kiszórva a földre. Bőröndök, ruhák gátolják a továbbjutást. A női kézitáskák igen nagy tömege hever szépítőszerekkel telítve. Míg a gettóban voltak a zsidók, nem lehetett panaszuk az élelmezésre sem, mert külön kóser, diétás és tréfli konyha gondoskodott róluk. De amint láttuk, a hétfői ebéd már nem készült el, félig kész állapotban maradt a nagy zománcos fazekakban.”

A főként idősekből, betegekből, gyerekekből álló, elgyötört embereket durva bántalmazások kíséretében, a csendőrség gyalázkodása közepette vagonírozták be. A töredékesen megmaradt gettónévsorok alapján a több mint ezer emberből álló A több, mint ezer emberből álló veszprémi csoportot a sárvári gyűjtőtáborba, a Cukorgyár és a volt Selyemgyár területére szállították. Innen indították el őket leplombált marhavagonokban július 4-én és 6-án az auschwitzi megsemmisítő táborba.

Veszprémben a zsidók eltávolítása alkalmából a ferences templomban hálaadó istentiszteletet rendeztek. A helyi nyilas vezető, Schiberna Ferenc a veszprémi ferences rend főnökéhez fordult ezzel a németek szemében is furcsa visszhangot kiváltó, minősíthetetlen szándékával. A zsúfolásig megtelt templomban a nyilas keresztesek egyenruhájukban jelentek meg, miközben a misét celebráló pap a szertartást zöld miseruhában végezte.

A zsidó ingóságok és ingatlanok igénylése már a rendeletek végrehajtásával egy időben megkezdődött. A zsidóság gettósítása még folyt, amikor lakás és üzlet-kiigénylések nagy számban érkeztek a polgármesteri hivatalhoz. A zsidó üzleteket, műhelyeket, azok árukészletét elsősorban a Baross Szövetségbe tömörült iparosok és kereskedők igényelték. A Veszprém Vármegye július 24-i közlése szerint a gazdátlanná vált üzletek kiutalásánál és a lakások odaítélésében a harctéri szolgálatnak és a szélsőjobboldali meggyőződésnek fontos szerepe volt.

A háború után, 1945-ben a haláltáborokból és a munkaszolgálatból hazatért veszprémi túlélők a hitközséget ismét megalakították. 1946-ban a hajdan virágzó veszprémi hitközség lélekszáma 106 volt. 1949-ig a hitközségi tagok száma tovább fogyott, s 84 személyre csökkent. A Veszprém vármegye egész területén élő izraeliták száma akkor összesen 885 volt, a lakosság 0,3 százaléka.

A veszprémi hitközség, mint a háború előtt is, a székesfehérvári községkerülethez tartozott. Székesfehérvárott 1947-ben Komlós Ottót választották meg főrabbinak, s ő látta el a szórványok és a fiókhitközségek lelki gondozását is. A veszprémi hitközség elnöke, Steiner Andor 1947. március 2-án új imaházat avatott.

Places

Veszprém

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Related entity

Kiss Arnold (1869-1940)

Identifier of the related entity

P00206

Category of the relationship

associative

Dates of the relationship

1897-1900

Description of relationship

rabbi

Control area

Description identifier

C00001

Institution identifier

HU HJA

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes