new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created January 7, 2016 10:56:42 AM CET human revised August 4, 2016 2:05:35 PM CEST human corporateBody Törökszentmiklós conventionDeclaration c. 1854 - 1960

A településen élő zsidóságról legkorábbi adataink az 1820-as évek elejéről valók. A zsidó hitközség alapítására vonatkozólag nincsenek pontos adatok, csak annyit tudunk, hogy 1842. tíz zsidó család lakott T.-on. Ekkor már imahelyiségük is volt Stern Farkas házában és egy reb Jechezkél nevű alkalmazottat tartottak. Az első elöljárók Stern Farkas, Weisz József, Moskovits József és Schwartz Sándor voltak. 1854-ben szentegyletet, a következő évben iskolát alapítottak, ekkor már 50 családra szaporodott a hitközség, rabbit választott Stein Pinkász (1854–1886) személyében. Klasszicista stílusú zsinagógájukat 1857- ben emelték a későbbi Bocskai utca és Batthyány út sarkán. Tagjai ragaszkodtak a hitélet konzervatív előírásaihoz, de szervezetileg a kongresszusi hitközségekhez csatlakoztak. A századfordulón még 821 tagú (3,75 százalék) közösség a vészkorszak idejére közel felére (420 fő) csökkent, vallási vezetője 1925- től Herskovits József rabbi volt.

A Tiszai középjárás zsidóságának túlnyomó része a járási székhelyen élt (520; 30 144), a maradék a következő községekben:

Fegyvernek (85; 7717), Kuncsorba (11; 1422), Tiszabő (18; 2223), Tiszabura (10; 2831) és Tiszaroff (39; 5530). Rajtuk kívül a központi járásbeli Szajol zsidói is a törökszentmiklósi gettóba kerültek.

Szarka Gyula főszolgabíró a helyi zsidóság kényszerlakhelyét a község központjában lévő Polgár utcában, a zsinagógában és a környező lakóházakban jelölte ki, míg a kisebb falvakból behozott zsidókat a járványkórház kórtermeiben és egy szomszédos zsidó házban akarta elhelyezni. Az érintett nem zsidó lakosok azonban közvetlenül Endre László államtitkárhoz intézett feljelentésben tiltakoztak a terv ellen.

A helyi református egyház vezetői sem értettek egyet azzal, hogy a gettó templomuk közelében legyen, és ingatlanaikat igénybe vegyék. Nyomásukra az alispán megváltoztatta az eredeti határozatot, és rendeletében a tervbe vett tizenegy helyett hét házat jelölt ki gettónak. Ide közelítőleg 210-230 ember – Szarka rendeletére elsősorban a hitközség tehetősebb, befolyásosabb tagjai, vegyes házasok és hadiérdemesek – került, míg a többieket a külterületi gettóba vitték. A több mint 400 ember számára azonban kevés volt a férőhely, ezért a környékbeli zsidók egy része a szomszédos Klein- fatelepen lévő istállóban és fészerekben, valamint a zsidó temető melléképületeiben húzódott meg. Sokan napokon keresztül a szabad ég alatt töltötték az éjszakát. A zsidóság saját költségén épített barakkokat, ami valamelyest enyhített a helyzeten. A helyi sajtó adatai szerint összesen 636 embert zsúfoltak össze a két gettóban.

A zsidó tanácsot Katona Sándor kereskedő, Scheiner Jenő ügyvéd, Fekete Miklós szabómester, Czeizler Oszkár és Czitter Miksa hitközségi elnök alkották. Utóbbit betegsége miatt később Szigeti Imre helyettesítette. A zsidó vezetők jó viszonyban voltak a főszolgabíróval, aki igyekezett ismerősein segíteni, és kérelmeik nyomán lépéseket tett a külső gettóban a legelemibb közegészségügyi intézmények létrehozására.

A két gettó lakóit június 17- én szállították Szolnokra. Ezt megelőzőleg debreceni csendőrnyomozók jelentek meg a belterületi gettóban, ahol – a Homoki László százados parancsnoksága alatt álló szolnoki különítmény és a Hangódi János vezette helyi csendőrség támogatásával – előre elkészített listák alapján egész napon át tartó válogatott kínzásokkal igyekeztek rábírni a vagyonosabb zsidókat értékeik átadására.

1949- ben a megye harmadik legnagyobb hitközsége működött itt, 174 fővel, Gerő István elnökletével. Az 1960- as évekre elnéptelenedett, jelentős építészeti értéket képviselő zsinagógáját a nyolcvanas évek elején lebontották.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 564-584, Csősz László in. Magyar Zsidó Lexikon, 1929, szerk. Újvári Péter, p. 908.

Törökszentmiklós