View authority record
Nagymegyer
Identity area
Type of entity
Authorized form of name
Parallel form(s) of name
Standardized form(s) of name according to other rules
Other form(s) of name
Identifiers for corporate bodies
Description area
Dates of existence
History
Az első zsidók a 18. század második felében érkeztek a településre, de a zsidó közösség lélekszáma csak a 19. században kezdett növekedni. Nagymegyeren 1830-ban 105, 1880-ban pedig már 354 zsidó élt. A hitközség eleinte a dunaszerdahelyi anyahitközséghez tartozott, de az 1840-es években már saját rabbija volt, Joszef Dov Beer Lock (?) személyében, akit a rabbiszékben veje, Jehosua Hesl Katz Weisz követett. Az 1868–1869-es kongresszust követően a hitközség ortodox lett. Az 1870-es években a hitközség zsinagógával, bet midrassal, temetővel, mikvével, valamint talmudtórával és magyar tannyelvű elemi iskolával rendelkezett. A Chevra Kadisa mellett különböző jótékonysági egyletek működtek, többek között a nőegylet és a Bikur Cholim egylet. Az első világháborúban mintegy 40 nagymegyeri zsidó szolgált a hadseregben, közülük többen is elestek.
A nagymegyeri hitközséghez 1922-ban mintegy 80 család tartozott. Ekkor Trebits Jakov volt a hitközség elnöke, akit Mészáros Ludwig követett. A rabbi ugyanebben az időszakban Settin Simon volt, aki jesivát is tartott fenn. Miután 1935-ban meghalt, a nagymegyeri hitközség nem választott új rabbit, a közösség élén Goldberger Pinhasz Aser rabbihelyettes állt. Nagymegyeren 1930-ban összesen 510 zsidó élt, akik közül a népszámlálás alkalmával 337 zsidó nemzetiségűnek vallotta magát, a többiek pedig magyarnak vagy szlováknak.
A két világháború között Nagymegyeren élénk cionista élet folyt, a településen többek között a Betar és a Hásomér Hácáir nyitott fiókszervezetet. Mellettük az ortodox Agudat Jiszrael is aktív volt, és a Zsidó Párt is sikeresen működött a településen: az 1928-as helyhatósági választásokon két képviselőjük bejutott az önkormányzati testületbe.
1938 telén, rögtön miután a település újra magyar fennhatóság alá került, a magyar hatóságok az új szlovák–magyar határ túloldalára telepítettek néhány, magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidó családot.
Az ortodox hitközség lélekszáma 1941-ban 522 fő volt a település 4424 számú lakosából, míg az 1944-es áprilisi összeírás 549 fős hitközséget talált a településen. A Chevra Kadisa, a Tóra Emesz, a jótékonysági nőegylet és a J’sod Hatóra mellett a hitközség két tanerős elemi iskolát is fenntartott. A hitközség elnöke Singer Adolf kereskedő volt. 1944. május elején jött létre a gettó, néhány házban, amelyekből a keresztény lakosságot kiköltöztették. Június elején a gettó lakóit – a helyieket és a szomszédos településekről valókat – a városon kívüli gazdaságba vitték, ahonnan aztán Dunaszerdahelyre szállították. Onnan 1944. június 16án valamennyiüket Auschwitzba deportálták.
Még a gettósítás idején sikerült néhány zsidónak megszöknie a településről, akik a partizánokhoz csatlakoztak. Közülük többen részt vettek a szlovák felkelésben, és néhányan el is estek.
A háború után a visszatérő túlélők a hitközségi életet újjászervezték. Goldberger rabbi is a túlélők között volt, és 1949-ig, az Egyesült Államokba való emigrációjáig a közösség élén állott. Nagymegyeren 1948-ban 96 zsidó élt, de 1949-ban többségük alijázott. Ennek ellenére a településen egy kis hitközség az 1960-as évek elejéig létezett. Akkor azonban a helyi zsidók száma olyannyira megfogyatkozott, hogy a hitközség feloszlott. A Nagymegyeren élő zsidók a komáromi hitközséghez csatlakoztak.
in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás