new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created September 14, 2015 4:02:16 PM CEST human revised August 7, 2016 10:15:16 AM CEST human corporateBody Kabai zsidó hitközség conventionDeclaration 1862 - 1956

A 18. század végén Kohn Ábrahám családja már itt élt, de nagyobb arányú letelepedés csak a 19. század elején indult meg. Sokan költöztek ide Máramarosból vagy más keleti tartományokból, ami a helyi zsidó közösségnek erős ortodox jelleget kölcsönzött. Zsidó anyakönyvet a településen 1835-től vezettek. 1844-től egyszerű, nádfedeles imaházban imádkoztak. A hitközséget 1862-ben alapították, a Chevra Kadisa 1870-ben alakult. Eleinte Nádudvarra temetkeztek, 1865-ben azonban saját temetőt nyitottak. 1869-ben, a kongresszusi felekezeti szakadás során a közösség az ortodox kilépőkhöz csatlakozott. Az 1880. évi lakosság-összeíráskor a faluban 195 zsidó élt, akik főleg kereskedelemmel foglalkoztak. Az új zsinagóga 1886-ban épült. Bejárata fölé a következő értelmű héber nyelvű felirat került: „Én pedig Kegyelmedből lépek e Házadba.” Feliratos mozaikablaka azonban a deportálás idején megsemmisült. Kezdetben a hitközség a nádudvarihoz tartozott, 1887-ben önállósult. Az első rabbi Teitelbaum Hermann (más forrás szerint: Teitelbaum Jakab) volt, aki 1918-ban jesivát indított. Amikor 1900-ban a rituális fürdő számára kutat fúrtak, gáz tört fel a mélyből, amit a rituális fürdő vizének melegítésére és a zsinagóga világítására használtak. A zsidó nőegylet 1903-ban alakult meg, 1906-ban osztatlan vegyes zsidó népiskola létesült, amely két tanítót foglalkoztatott. A tanulók száma néhány év múlva elérte a 70-80-at, de a létszám később csökkent. Az iskola 1944-ig működött.

Az első világháború harcaiban 9 zsidó esett el, ketten közülük a román megszállás idején. Teitelbaum rabbi 1928-ban elhunyt, és helyébe nem választottak mást. 1930-ban 314 zsidó lakost írtak össze. Közöttük 66 kereskedőt, 11 iparost, 5 gazdálkodót és egy-egy földbirtokost, illetve orvost találunk.

1941-ben a kisváros összlakossága 7103 főt számlált, közülük 251-en voltak izraelita vallásúak. Ugyanakkortól a fiatal férfiakat behívták munkaszolgálatra. A keleti frontról szinte senki sem tért vissza.

1944 tavaszán, a német megszállás után Simon Pál községi jegyző begyűjtette a zsidó közösség ágyneműjét, és azt szekereken Debrecenbe szállíttatta a német sebesültek részére. 1944. május 17-én a kabai zsidókat szekereken átvitték a nádudvari gettóba. A szekerek fuvardíját a zsidóságnak kellett állnia. A kabai hatóság túlbuzgalmára jellemző, hogy a kereszténynek született Póskalay családot is bevitték a gettóba, és nem ismerték el Szegi Sándorné - a zsidótörvények hatálya alóli - kormányzói mentesítését sem. Miután Szeginét kiengedték a gettóból, Bártfai Pál csendőrtiszthelyettes visszavitte őt, és az asszony a holokauszt áldozata lett. A csendőrségi összeírás szerint Kabáról 86 család 244 tagját hurcolták el; ugyanakkor mintegy 60-70 férfi munkaszolgálatot teljesített.

Kaba sárgacsillagosait Nádudvaron, az egyik tanyán, egy hónapon át dolgoztatták. A nádudvari gettó zsidó tanácsába beválasztották a kabai Berkovits Sándort és Altmann Mórt. Nemsokára megérkezett a magyar csendőrség, és a zsidókat szekereken átvitte Balmazújvárosba és Szentgyörgypusztára, majd a debreceni téglagyárban felállított megyei gettóba. Onnan kisebb csoportot Ausztriába szállítottak mezőgazdasági és ipari munkára, akik később Bergen-Belsenbe kerültek. A többieket június 12-én Auschwitzba deportálták, ahol legtöbbjüket a rámpán végzett szelekció során egyenesen a gázkamrába irányítottak.

A 25 túlélő - főleg volt munkaszolgálatosok - újjászervezte a hitközséget. Ezáltal a hitközség kifosztott épületei és a zsidók kirabolt házai rövid ideig újra életre keltek. Az eltűnt tóratekercseket is pótolni kellett. A holokauszt áldozatainak 1948-ban emlékművet állítottak. A márványoszlopra az áldozatok nevei családonként csoportosítva kerültek fel. A rendbe hozott zsinagógát újra felszentelték.

Az 1949. évben még 34 zsidó lakos élt Kabán, de apránként mindenki elköltözött. A hitközség 1956-ban megszűnt, a településen ugyanis már a következő évben egyetlen zsidó sem élt.

In. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 493-520, Halmos Sándor, Lőwy Dániel

Kaba