1657-ból ismert olyan zsidó okirat, amely a falut megnevezi. A helységet 1774-ben 16 zsidó család lakta. 1840-ben 274 zsidó lakosa volt, s akkor még az ortodox zsidók egyik jelentős települését képezte. Az 1880-ban itt élő 212 zsidó főleg kereskedéssel, kisebb számban gazdálkodással foglalkozott. A csökkenés nem állt meg: 1930-ban mindössze 60 zsidót számoltak össze.

A hitközség 1750 körül alakult meg, volt Chevra Kadisája és iskolája is. A 18. század végén már állt a helyi zsidó templom. Renoválták, majd a 19. század elején kibővítették. 1885-ben a cecei hitközséghez csatlakoztak a környező falvak – Alsóalap, Alsószentiván, Pusztaegres, Sáregres és Vajta – kis hitközségei.

A település zsidói 1919-ben az ellenforradalmi különítményesek garázdálkodásait szenvedték el. Többen menekülni kényszerültek.

A Sárbogárdi járás nagyközségében 1941-ben kevés zsidó lakott. A 4062 lakos közül 50 volt izraelita, ami 1,2 százalékos aránynak felelt meg. 1944-ben még kevesebben voltak, a 4060 lakosból 42-en. A hitközség elnöke az üzlettel és gazdasággal rendelkező Strasser Sándor (1878–1944) volt. Május végén a csendőrség a cecei zsidókat Sárbogárdra parancsolta. Június végén a sárbogárdi gettót kiürítették, lakóit Kaposvárra szállították. Július 5-én onnan deportálták őket AuschwitzBirkenauba.

A cecei zsidók közül csak néhányan vergődtek vissza. A deportáltak sorából negyvenhét áldozat neve maradt fent. A legtöbben a Pollák és a Schiffer család tagjai voltak. Cecén 1955-ben már egyetlen zsidó sem élt.

In. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 438-455, Szita Szabolcs