C00001 new approved HU HJA conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created January 8, 2016 10:18:10 AM CET human revised September 5, 2019 3:03:18 PM CEST human corporateBody Veszprémi hitközség conventionDeclaration 1716- Veszprém

Veszprém városában a zsidók megtelepedéséről a legkorábbi adatok 1716-ból valók. A városi jegyzőkönyv bejegyzése szerint 1716-ban Salamon és Jakab Leb Veszprémben élő zsidó kereskedőket 10 forint fizetésére kötelezték. 1736-ban a városban 3 zsidó családban 16 személyt említenek a források név szerint is.

Nagyobb arányú bevándorlás a 18. század első felében az osztrák örökös tartományok, majd Nyugat-Dunántúl felől történt. A zsidók letelepedése szempontjából az elsőrangú gabonapiacnak volt jelentősége.

A veszprémi zsidóság lélekszáma 1840-ben 754 (7 százalék), 1851-ben 1008, 1880-ban pedig 1685 fő (13,5 százalék) volt. A veszprémi zsidóság életében ez az időszak volt a társadalmi-gazdasági megerősödésnek az időszaka, de a közösség intézményeinek, kulturális életének is a leglendületesebb korszaka. 1880-tól kezdve a zsidóság lélekszáma a városban fokozatosan csökkent. Veszprémben 1941-ben 887 zsidó élt, a 21 557 fős összlakosság 4,1 százaléka, amelyhez a zsidótörvények értelmében 27 zsidónak minősített, de más felekezethez tartozó személyt számítottak.

A veszprémi zsidóság 1790-től a város földesurának, a veszprémi püspöknek a védnöksége alatt állt. A szerződés értelmében jogvédelmet, lakhatási engedélyt, iparengedélyt kértek és kaptak a püspöktől a türelmi adó és a védelmi pénz (Schutzgeld) lefizetése mellett. Később a jogviszonyt többször megújították, módosították.

1799. április 14-én Rothauser Ábrahám hitközségi bíró és gróf Zichy Ferenc közt a Fejér vármegyei Kálozon szerződés jött létre. A gróf kötelezte magát egy templom és egy rabbilakás építésére, a hitközség 200 forint árendát vállalt, amelyet 1839-ig fizetett. 1800-ban már felépült a zsinagóga, valamint a paplak és a tárgyalóterem is. (A veszprémi zsidóságnak már ezt meg előzően is volt imaháza, de a népesség növekedésével azt kinőtte.) Az 1800-ban felavatott zsinagóga nemsokára szintén szűknek és elavultnak bizonyult, és új zsinagógát építettek, amelynek avatására 1865-ben került sor. A közösségnek a környék zsidóságával együtt 1799-ben 117 tagja volt. A Chevra Kadisa 1802-ben új tórát íratott, s foglalkozott a temető bővítésével, a halottasház építésével, majd felújításával is. A nyelvi asszimiláció előrehaladott fokát jelzi az egylet azon 1850. évi határozata, miszerint tilos olyan sírkövet állítani, amelyen nincs héber nyelvű szöveg.

A veszprémi hitközségnek 1823-ban alakult a komaegylete (Szándékosz Chevra), a szegényebb gyermekágyas anyák támogatására. 1886-ig önállóan működött, majd beolvadt a szegényeket segélyező egyletbe. 1852-ben megalakult a közösség nőegylete, 1865-ben pedig a krajcáregylete.

A zsidó elemi iskola 1805-ben nyílt meg. A magyarországi ilyen iskolák közül az egyik legkorábban létrehozott, később zsidó mintaiskolává fejlesztett intézmény volt. A városban 1904-től négy évig zsidó középiskola is működött. 1929-ben ifjúsági kör alakult. A zsidó középiskolások 1931-ben megalakították a Bánóczi József Kört, amely minden héten előadásokat tartott a zsidó kultúra köréből.

A veszprémi hitközség anyakönyveit 1833-ben kezdték el vezetni német nyelven. 1839– 1851-ig magyarul, majd ezt követően 1870-ig ismét németül jegyezték fel az adatokat. Az anyakönyvezés 1870 után folyamatosan magyarul folyt. A veszprémi hitközség az ortodox–neológ vitában az utóbbihoz csatlakozott. A neológ (kongresszusi) anyahitközséghez az 1885. évi anyakönyvi kerületi beosztás szerint az alábbi települések zsidósága tartozott: Balatonalmádi, Faisz (Veszprémfajsz), Hajmáskér, Herend, Kádárta, Letér, Márkó, Papkeszi, Gyulafirátót, Sóly, Szentistván, Szabadja, Szentkirály (e két település egyesülése után Szentkirályszabadja), Nemesvámos, Vilonya és Vörösberény. 1932-ben a zsidó népesség lélekszáma a Veszprémi járásban is annyira lecsökkent, hogy a legtöbb, valaha népes hitközségekben, így Herenden, Városlődön, Szentkirályszabadján is, már csak 23 zsidó család élt. A népesség csökkenése, a szórványosodás tovább tartott: 1930-ban a Veszprémi járásban – Veszprém adatai nélkül – 530 (1,2 százalék), 1941-ben pedig mindössze 458 (0,1 százalék) izraelitát tartottak nyilván.

Az első világháborúban hősi halált halt veszprémi zsidók emléktábláját a templomban és a ravatalozó falán is elhelyezték. A zsinagóga tábláján 22 név, a temetőén 28 név szerepel. A hitközség lélekszáma 1929-ben 1200, a családok száma 301, az adózók száma 304 volt.

Veszprém iparosításában a zsidóság jelentős szerepet vállalt. A zsidóság jogfosztása, gazdasági ellehetetlenítése az 1938:XV. törvénycikkel kezdődött, és az 1939:IV. törvénycikkel folytatódott, amely már faji alapon állt.

Az 1939:IV. tc. végrehajtása során Veszprémben is ellenőrizték, és központilag egységes bejelentőlapokon tartották nyilván a zsidó családok származását, magyarországi tartózkodásának a kezdetét, az iparengedélyesek számát, az egyedárusítási joggal rendelkezők körét és fajtáit stb. A politikai választójog korlátozásával kapcsolatos bejelentési kötelezettség határideje országosan 1940. január 30-a volt. Veszprémben is ennek maradéktalan végrehajtásáról tanúskodnak a választási jogosultsággal kapcsolatos iratok.

A veszprémi zsidóság sorsát is a németek magyarországi bevonulása pecsételte meg. A Veszprémbe bevonuló német csapatokat a várban lévő piarista gimnáziumban szállásolták el. Másnap, március 20-án a veszprémi diákok nemzetiszínű szalagot tűztek a sapkájukra. Ezt az akciót tanáraik – a megváltozott politikai viszonyokra való tekintettel – nem pártfogolták.

1944. március 21én a német katonák és a város katonai és polgári vezetésének a tudtával „Zsidó–Jude” feliratokat ragasztottak a zsidó kereskedők üzleteire, ugyanakkor hatóságilag zárolták azokat. Március 22-én a német katonai parancsnokság – országos gyakorlatuknak megfelelően – a veszprémi hitközségtől napi 3000 pengőt követelt. Biztosítékul a hitközség pénztárosát, Korein Józsefet letartóztattak, de másnap szabadon bocsátották.

A magyarországi hitközségekről 1944 áprilisában készült összeírása szerint a deportálás előtt a veszprémi anyahitközségnek 650 tagja, köztük 210 adófizetője volt. Az anyakönyvvezetői feladatokat Kun Lajos, a XI. községkerület és Veszprém főrabbija látta el. A 7 alkalmazottal működő hitközség Chevra Kadisájának 150 tagja, nőegyletének 124, szegényegyletének 146, Hochmuth Ábrahámné krajcáregyletének 110, ifjúsági egyletének 78 tagja volt, valamint működött még Talmud-tóra Egylete is.

A közösség adófizetőinek száma az 1942. évihez képest 39 személlyel csökkent, de ez valószínűleg a munkaszolgálatos behívásokkal és elenyésző számban a természetes halálozássokkal függhet össze.

Veszprém a Magyarország zsidótlanítására kidolgozott terv szerint az V. zónába tartozott, a végrehajtás szempontjából pedig a III. szombathelyi és a IV. pécsi rendőrkerületbe. A június 22-én Siófokon tartott értekezlet az V. zónába tartozó zsidóság koncentrálásának és deportálásának tervét véglegesítette. Veszprém vármegyében a gettókat május 17-től jelölték ki, és május 23–31-e között hozták létre. Ez az akció a zsidóság tömörítésének első fázisát jelentette.

A Veszprém Vármegye című hetilap május 14-i száma közölte, hogy zsidók este 21 órától reggel 6 óráig nem hagyhatják el a lakásaikat, nyilvános helyeken nem tartózkodhatnak, és 11 óra előtt a piacokon nem vásárolhatnak be. A nyilvános szórakozóhelyek látogatását tiltó 510/1944. B.M. számú rendelet május 25-én jelent meg. A bevásárlási idő bizonyos napszakra korlátozásának 1900/1944. számú rendelete június 4-én lépett hatályba.

A helyi rendőrség, csendőrség, közigazgatási apparátus saját hatáskörében maradéktalan végrehajtója, sőt túlteljesítője volt a német és a magyar hatóságok elvárásainak, parancsainak. Közben folytak az internálások állambiztonsági okokból. A veszprémi rendőrkapitányság 22, a pápai 14 személyt tartóztatott le. Buda István – akit 1944. május elején iktattak be főispáni tisztébe – megszemlélte a zsidók elkülönítésére kijelölt gettót.

A veszprémi zsidóság gettóba költözését június 1-jén rendelte el Tóth Ernő csendőr alezredes. A zsinagóga, a zsidó iskola környékén, a Horthy Miklós utca 11–13. számú házban jelölték ki a „telepet”, ahova a veszprémi zsidóknak kegyetlen csendőri brutalitások közepette kellett beköltözniük. A hitközség vezetését a német bevonulás után megalakult zsidó tanácsra bízták. A Horthy Miklós utca 13. számú házban működő zsidó tanács 1944. június 16-i keltezésű gépiratos jegyzéke szerint 577, Veszprémben lakó zsidót lajstromoztak. A lista a nevet, a születési helyet, az apa és az anya nevét és a lakhelyet tünteti fel.

A komakúti régi kaszárnya területén kialakított másik gettóba tömörítették a Veszprémi és az Enyingi járás zsidóságát. A komakúti gettóról fennmaradt névjegyzék igen értékes forrás, ugyanis a név, születési év, szülők nevei mellett feltünteti az egykori lakóhelyet és a foglalkozást is. E gettónévsor tartalmazza a zsidó, illetve a faji törvények alapján zsidónak minősített, de a római katolikus, illetve a református vallásra áttérteket is, összesen 437 nevet. Ezenkívül a jegyzékbe 11 munkaszolgálatos adatait is felvették, akik június 4-én vonultak be a komakúti táborból.

A Veszprém Vármegye 1944. június 18-i száma közölte Simon István veszprémi rendőrtanácsos 972/21944. számú rendeletét, amely a gettó belső rendjét szabályozta. „A zsidó lakótelepek területén azok belső rendjéről a zsidó tanács (vezetője Kun Lajos főrabbi) köteles az általa kijelölt biztonsági közegek útján gondoskodni, akik felelnek a belső rendért, s ebből a célból éjjel-nappal állandó szolgálatot kötelesek tartani. A zsidó tanács elnöke a tanács tagjainak névjegyzékét köteles a rendőrkapitányságnak és a polgármesteri hivatalnak haladéktalanul beterjeszteni” – hangzott a rendelet. Továbbá megszabta, hogy a gettólakók ügyeit a zsidó tanács tagjai intézhetik a városban délelőtt 9–11 óra között. Engedély nélkül tilos volt a gettót vasárnap és ünnepnapokon elhagyni, hétköznap pedig este 21 órától reggel 6 óráig.

A gettólakók számára a bevásárlásokat egy külön 10 tagból álló választott csoport végezhette délelőtt 11–13 óráig. A gettót csak orvosok hagyhatták el külön engedéllyel – illetve a rendőrkapitányság által kibocsátott igazolványok birtokában –, valamint a hadiüzemekben dolgozók. Keresztény lakásokba tilos volt a zsidók belépése, az orvosok kivételével. A keresztények gettóba való belépését is megtiltották, kivéve a keresztény egyházak papjait, az orvosokat és a szülésznőket. A közbiztonsági és közüzemi alkalmazottak, a pénzbeszedők és a kéményseprők csak különleges engedély birtokában léphettek a gettó területére. Kun Lajos főrabbi hetente egyszer külön engedéllyel meglátogathatta a komakúti gettóban összezsúfolt híveit, hogy lelki vigaszt nyújtson nekik.

A rendelet 9. pontja szerint az ablakokat zárva kellett tartani, a szellőztetés módját úgy szabályozták, hogy se be, se ki ne lehessen látni. Továbbá előírták, hogy „a zsidó lakótelepek utcára nyíló ablakait le kell meszelni, azokon keresztül az utcára kinézni, vagy a külvilággal érintkezni szigorúan tilos”.

A veszprémi gettókat 1944. június 19-én ürítették ki. A Veszprémi Hírlap 1944. június 21-i, szerdai száma – El a gettóból című írásában – tudósított e tényről. A gettóban szemlét tartó újságíró az alábbiak szerint mutatta be az ott tapasztaltakat: „Az ágyak rendetlenek, sok ruha kiszórva a földre. Bőröndök, ruhák gátolják a továbbjutást. A női kézitáskák igen nagy tömege hever szépítőszerekkel telítve. Míg a gettóban voltak a zsidók, nem lehetett panaszuk az élelmezésre sem, mert külön kóser, diétás és tréfli konyha gondoskodott róluk. De amint láttuk, a hétfői ebéd már nem készült el, félig kész állapotban maradt a nagy zománcos fazekakban.”

A főként idősekből, betegekből, gyerekekből álló, elgyötört embereket durva bántalmazások kíséretében, a csendőrség gyalázkodása közepette vagonírozták be. A töredékesen megmaradt gettónévsorok alapján a több mint ezer emberből álló A több, mint ezer emberből álló veszprémi csoportot a sárvári gyűjtőtáborba, a Cukorgyár és a volt Selyemgyár területére szállították. Innen indították el őket leplombált marhavagonokban július 4-én és 6-án az auschwitzi megsemmisítő táborba.

Veszprémben a zsidók eltávolítása alkalmából a ferences templomban hálaadó istentiszteletet rendeztek. A helyi nyilas vezető, Schiberna Ferenc a veszprémi ferences rend főnökéhez fordult ezzel a németek szemében is furcsa visszhangot kiváltó, minősíthetetlen szándékával. A zsúfolásig megtelt templomban a nyilas keresztesek egyenruhájukban jelentek meg, miközben a misét celebráló pap a szertartást zöld miseruhában végezte.

A zsidó ingóságok és ingatlanok igénylése már a rendeletek végrehajtásával egy időben megkezdődött. A zsidóság gettósítása még folyt, amikor lakás és üzlet-kiigénylések nagy számban érkeztek a polgármesteri hivatalhoz. A zsidó üzleteket, műhelyeket, azok árukészletét elsősorban a Baross Szövetségbe tömörült iparosok és kereskedők igényelték. A Veszprém Vármegye július 24-i közlése szerint a gazdátlanná vált üzletek kiutalásánál és a lakások odaítélésében a harctéri szolgálatnak és a szélsőjobboldali meggyőződésnek fontos szerepe volt.

A háború után, 1945-ben a haláltáborokból és a munkaszolgálatból hazatért veszprémi túlélők a hitközséget ismét megalakították. 1946-ban a hajdan virágzó veszprémi hitközség lélekszáma 106 volt. 1949-ig a hitközségi tagok száma tovább fogyott, s 84 személyre csökkent. A Veszprém vármegye egész területén élő izraeliták száma akkor összesen 885 volt, a lakosság 0,3 százaléka.

A veszprémi hitközség, mint a háború előtt is, a székesfehérvári községkerülethez tartozott. Székesfehérvárott 1947-ben Komlós Ottót választották meg főrabbinak, s ő látta el a szórványok és a fiókhitközségek lelki gondozását is. A veszprémi hitközség elnöke, Steiner Andor 1947. március 2-án új imaházat avatott.

Kiss Arnold 1897 1900 Veszprém