View authority record

Tatai hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Tatai hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

18. század eleje - 1947

History

Az első zsidók a 13. század második felében érkeztek Tatára. A régi hitközség már az Árpádházi királyok uralkodása idején működött. 1360-ban Nagy Lajos király a zsidókat kiűzette, azonban négy év múlva visszaköltözhettek. 1492-ban Mátyás király fia, Corvin János űzte ki „Jézus ellenségeit”, azaz a vagyonuktól megfosztott zsidókat a kisvárosból, de tizenkét év múlva ismét visszatérhettek. A hódoltság alatt Tata szinte teljesen elpusztult. A harcokat túlélt maroknyi zsidó elmenekült; ezután legalább száz éven át nincs nyomuk a krónikákban. Újbóli letelepedésük csak az 1711-es szatmári békekötés után indul meg, főleg Cseh-és Morvaország felől. A 18. század elején a kisváros a környékbeli földekkel együtt Esterházy gróf tulajdonába került. A gróf adó fizetése ellenében védelmet biztosított a zsidóknak, és azt is megengedte, hogy újabb zsidó családok költözzenek be Tatára.

A hitközség a 18. század elején alakult, első rabbija Kempner Áron volt. A tatai temető legrégebbi sírköve 1740-ből való. Az okiratok szerint az imaház 1749-ben, amikor Esterházy gróf a hitközség alapszabályát jóváhagyta, már régen állt. Az alapszabály egyebek között megtiltotta, hogy a zsidók otthon vagy más magánházban imádkozzanak. Aki bort adott el, annak külön adót kellett fizetnie a hitközségnek. A Chevra Kadisa 1760 körül alakult. A hitközség élén 1807-től bíró állt, akit eleinte évente, majd 1837-től kilencévenként választott újra a hitközség az Esterházyak három jelöltje közül. 1809-ban a hitközség két katonát állított a Napóleon elleni győri csatában.

1814-ban Kuttna József lett a rabbi, aki tisztségét 1874-ban bekövetkezett haláláig betöltötte. Őt 1829-ban fia, Kuttna Áron követte. 1831-ban kolerajárvány tört ki. A városi hatóság a zsidóknak is sokat segített. A keresztény betegeket ugyanakkor a hitközség is próbálta istápolni, hiszen 1838-ban zsidó kórház létesült, bár az csak rövid ideig működött.

A szabadságharc után Tata zsidó lakosságának lélekszáma csökkent, ugyanakkor Tóváros zsidó lakosságának a száma emelkedett. 1851-ban a zsinagógát átalakították. Ugyanebben az időben rituális fürdő, rabbilakás és maceszsütöde épült. Az új zsinagóga 1861-ban épült. A hitközség 1869-ban neológnak nyilvánította magát. 1878-ban nőegyletet alapítottak, 1903-ban pedig szeretetotthon is létesült. 1840-ben a földesúr kérésére zsidó népiskola nyílt, ahol az oktatási nyelv 1867-től a magyar volt. 1853-ban az iskolának saját épülete lett, ahol hat osztály kapott helyet. A közösség vallási irányítását 1874-től Nobel József, a volt csongrádi rabbi vette át. Számos cikket írt Hildesheimer rabbi Jüdische Presse című német nyelvű lapjába is. Nobel rabbit 1874-ban Handler Márk követte. Handler rabbi jelentetett meg elsőnek magyar nyelvű héber nyelvtant. Számos cikket írt Löw Lipót rabbi Ben-Chananja című német nyelvű folyóiratába is. 1885-ben a tatai hitközséghez csatlakoztak a környező települések – Alsógalla, Bánhida, Bokod, Császár, Dad, Dunaszentmiklós, Felsőgalla, Kocs, Kömlőd, Környe, Mocsa, Oroszlány, Szák, Szend, Szomor, Tarján, Tóváros, Várgesztes, Vértessomló – kis zsidó közösségei. Handler rabbi halála után két évvel, 1912-ben a volt sátoraljaújhelyi hitszónokot, Goldberger Izidort hívták meg rabbinak. A zsidók tatai, Zemplén megyei és magyarországi történetének egyik legjobb kutatójának számított. Elsőként járta végig a hitközségek levéltárait, és mindegyikben részletes, precíz feljegyzéseket készített. A középkori zsidó filozófiával is foglalkozott. Mintegy negyven cikke és számos könyve jelent meg. Héberül is publikált a Hacofe hasábjain. 1944-ban a holokauszt áldozata lett.

Az első világháború harcaiban 22 zsidó esett el. A viszony a zsidók és a keresztények között általában rendezett volt, egészen az 1920-as évekig. Ekkor ugyanis állami boltok nyíltak a kisvárosban, amelyeknek leplezetlen célja a zsidóknak a kiskereskedelemből való kiszorítása volt. A boltok nyitását a hatóságok erőteljes antiszemita propagandája kísérte, és ennek meg is lett a kívánt eredménye. 1929-ben a zsidók között kereskedőt, iparost, gazdálkodót, tisztviselőt, ügyvédet és orvost találhattunk. Zsidók alapították a szőnyeggyárat, a bőrgyárat és a téglagyárat is.

Tata neves szülötte volt Fischer Mór (1800– 1880), a herendi porcelángyár alapítója. Termékeivel díjat nyert számos kiállításon Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban. Ajándékaival Ferenc József kegyeit is elnyerte, aki nemesi címet adományozott neki. Ekkor vette fel a „farkasházi” előnevet. A Keren Kajemet perselyei szinte minden zsidó otthonban ott álltak. Az 1930-as években számos cionista szervezet nyitott irodát a kisvárosban. 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán a zsidók helyzete jelentősen romlott. 1940-től Rosenthal László rabbi kezdett el foglalkozni az ifjúság nevelésével. Munkáját nagy odaadással, cionista szellemben végezte. Az iskolában héber nyelvtanfolyamokat, könyvtárt és bibliakört szervezett. A cionista szervezetek betiltása után a cionisták központja a bibliakör lett. Rosenthal rabbi számos ifjúsági művet írt. 1944-ban a holokauszt áldozatául esett.

A fiatal férfiakat 1941-ban behívták munkaszolgálatra. 1941-ben Tata lélekszáma 12 328 volt, amelyből 527 volt az izraelita. Az 1944-es összeírás szerint a kongresszusi hitközségnek 559 tagja volt. A hitközség elnöke Balla György építési vállalkozó, anyakönyvvezető rabbija Goldberger Izidor, rabbija pedig Rosenthal László volt. Tatán a Chevra Kadisán kívül Poálé Cedek, nőegylet és izraelita elemi iskola is működött. 1944 májusában a magyar hatóságok a cigánysoron gettót rendeztek be. A tatai és környékbeli zsidóknak ide kellett beköltözniük. Akinek itt nem jutott hely, azt kivitték a Deutsch-féle gazdaságba.

A gettólakók élelmezéséről a városi hatóság gondoskodott. A zsidó orvosok a gettóban kórházat állítottak fel. Június elején megérkeztek Tatára a magyar csendőrök. Minden zsidót összegyűjtöttek és kikísérték a vasútállomásra. Éppen amikor a zsidókat vonatra tették, az egyik kismama megszült. Ikreket hozott a világra. Két csendőr megfogta az asszonyt a kezénél és a lábánál, és feldobták a vagonba, mint egy zsákot. A két újszülöttet egyszerűen utána hajították. A zsidók a komáromi gettóba kerültek, amelynek valamennyi lakóját június 14én deportálták Auschwitzba.

A gettósítás a Tatai járásban az alábbi településeket érintette (zárójelben az izraelita vallásúak, illetve az összlakosság lélekszáma):

Alsógalla (29; 1770),
Baj (4; 1183),
Bánhida (69; 11 763),
Bokod (12; 1732),
Dad (15; 1051),
Felsőgalla (203; 17 110),
Gyermely (5; 1414),
Héreg (1; 1307),
Kocs (18; 3071),
Kömlőd (11; 967),
Környe (10; 2819),
Naszály (11; 1622),
Oroszlány (5; 1742),
Szomód (3; 1557),
Szomor (1; 885),
Tarján (2; 2162),
Tatabánya (43; 7312),
Vértessomló (4; 954) és
Vértesszöllős (17; 1757).

A 63 túlélő újjászervezte a hitközséget. 1947-ben a holokauszt áldozatainak a tiszteletére emlékművet emeltek. Az avatáson a kormány és a helyi hatóságok képviselői is jelen voltak, és beszédeket tartottak. A helyi keresztény lakosság nyílt ellenszenve azonban annyira elviselhetetlen volt, hogy szülővárosukat a legtöbben rövidesen elhagyták.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás

Places

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes