new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created January 8, 2016 9:28:31 AM CET human revised August 3, 2016 2:01:11 PM CEST human corporateBody Tatai hitközség conventionDeclaration 18. század eleje - 1947

Az első zsidók a 13. század második felében érkeztek Tatára. A régi hitközség már az Árpádházi királyok uralkodása idején működött. 1360-ban Nagy Lajos király a zsidókat kiűzette, azonban négy év múlva visszaköltözhettek. 1492-ban Mátyás király fia, Corvin János űzte ki „Jézus ellenségeit”, azaz a vagyonuktól megfosztott zsidókat a kisvárosból, de tizenkét év múlva ismét visszatérhettek. A hódoltság alatt Tata szinte teljesen elpusztult. A harcokat túlélt maroknyi zsidó elmenekült; ezután legalább száz éven át nincs nyomuk a krónikákban. Újbóli letelepedésük csak az 1711-es szatmári békekötés után indul meg, főleg Cseh-és Morvaország felől. A 18. század elején a kisváros a környékbeli földekkel együtt Esterházy gróf tulajdonába került. A gróf adó fizetése ellenében védelmet biztosított a zsidóknak, és azt is megengedte, hogy újabb zsidó családok költözzenek be Tatára.

A hitközség a 18. század elején alakult, első rabbija Kempner Áron volt. A tatai temető legrégebbi sírköve 1740-ből való. Az okiratok szerint az imaház 1749-ben, amikor Esterházy gróf a hitközség alapszabályát jóváhagyta, már régen állt. Az alapszabály egyebek között megtiltotta, hogy a zsidók otthon vagy más magánházban imádkozzanak. Aki bort adott el, annak külön adót kellett fizetnie a hitközségnek. A Chevra Kadisa 1760 körül alakult. A hitközség élén 1807-től bíró állt, akit eleinte évente, majd 1837-től kilencévenként választott újra a hitközség az Esterházyak három jelöltje közül. 1809-ban a hitközség két katonát állított a Napóleon elleni győri csatában.

1814-ban Kuttna József lett a rabbi, aki tisztségét 1874-ban bekövetkezett haláláig betöltötte. Őt 1829-ban fia, Kuttna Áron követte. 1831-ban kolerajárvány tört ki. A városi hatóság a zsidóknak is sokat segített. A keresztény betegeket ugyanakkor a hitközség is próbálta istápolni, hiszen 1838-ban zsidó kórház létesült, bár az csak rövid ideig működött.

A szabadságharc után Tata zsidó lakosságának lélekszáma csökkent, ugyanakkor Tóváros zsidó lakosságának a száma emelkedett. 1851-ban a zsinagógát átalakították. Ugyanebben az időben rituális fürdő, rabbilakás és maceszsütöde épült. Az új zsinagóga 1861-ban épült. A hitközség 1869-ban neológnak nyilvánította magát. 1878-ban nőegyletet alapítottak, 1903-ban pedig szeretetotthon is létesült. 1840-ben a földesúr kérésére zsidó népiskola nyílt, ahol az oktatási nyelv 1867-től a magyar volt. 1853-ban az iskolának saját épülete lett, ahol hat osztály kapott helyet. A közösség vallási irányítását 1874-től Nobel József, a volt csongrádi rabbi vette át. Számos cikket írt Hildesheimer rabbi Jüdische Presse című német nyelvű lapjába is. Nobel rabbit 1874-ban Handler Márk követte. Handler rabbi jelentetett meg elsőnek magyar nyelvű héber nyelvtant. Számos cikket írt Löw Lipót rabbi Ben-Chananja című német nyelvű folyóiratába is. 1885-ben a tatai hitközséghez csatlakoztak a környező települések – Alsógalla, Bánhida, Bokod, Császár, Dad, Dunaszentmiklós, Felsőgalla, Kocs, Kömlőd, Környe, Mocsa, Oroszlány, Szák, Szend, Szomor, Tarján, Tóváros, Várgesztes, Vértessomló – kis zsidó közösségei. Handler rabbi halála után két évvel, 1912-ben a volt sátoraljaújhelyi hitszónokot, Goldberger Izidort hívták meg rabbinak. A zsidók tatai, Zemplén megyei és magyarországi történetének egyik legjobb kutatójának számított. Elsőként járta végig a hitközségek levéltárait, és mindegyikben részletes, precíz feljegyzéseket készített. A középkori zsidó filozófiával is foglalkozott. Mintegy negyven cikke és számos könyve jelent meg. Héberül is publikált a Hacofe hasábjain. 1944-ban a holokauszt áldozata lett.

Az első világháború harcaiban 22 zsidó esett el. A viszony a zsidók és a keresztények között általában rendezett volt, egészen az 1920-as évekig. Ekkor ugyanis állami boltok nyíltak a kisvárosban, amelyeknek leplezetlen célja a zsidóknak a kiskereskedelemből való kiszorítása volt. A boltok nyitását a hatóságok erőteljes antiszemita propagandája kísérte, és ennek meg is lett a kívánt eredménye. 1929-ben a zsidók között kereskedőt, iparost, gazdálkodót, tisztviselőt, ügyvédet és orvost találhattunk. Zsidók alapították a szőnyeggyárat, a bőrgyárat és a téglagyárat is.

Tata neves szülötte volt Fischer Mór (1800– 1880), a herendi porcelángyár alapítója. Termékeivel díjat nyert számos kiállításon Londonban, Párizsban és az Egyesült Államokban. Ajándékaival Ferenc József kegyeit is elnyerte, aki nemesi címet adományozott neki. Ekkor vette fel a „farkasházi” előnevet. A Keren Kajemet perselyei szinte minden zsidó otthonban ott álltak. Az 1930-as években számos cionista szervezet nyitott irodát a kisvárosban. 1938-ban az új törvények bevezetése nyomán a zsidók helyzete jelentősen romlott. 1940-től Rosenthal László rabbi kezdett el foglalkozni az ifjúság nevelésével. Munkáját nagy odaadással, cionista szellemben végezte. Az iskolában héber nyelvtanfolyamokat, könyvtárt és bibliakört szervezett. A cionista szervezetek betiltása után a cionisták központja a bibliakör lett. Rosenthal rabbi számos ifjúsági művet írt. 1944-ban a holokauszt áldozatául esett.

A fiatal férfiakat 1941-ban behívták munkaszolgálatra. 1941-ben Tata lélekszáma 12 328 volt, amelyből 527 volt az izraelita. Az 1944-es összeírás szerint a kongresszusi hitközségnek 559 tagja volt. A hitközség elnöke Balla György építési vállalkozó, anyakönyvvezető rabbija Goldberger Izidor, rabbija pedig Rosenthal László volt. Tatán a Chevra Kadisán kívül Poálé Cedek, nőegylet és izraelita elemi iskola is működött. 1944 májusában a magyar hatóságok a cigánysoron gettót rendeztek be. A tatai és környékbeli zsidóknak ide kellett beköltözniük. Akinek itt nem jutott hely, azt kivitték a Deutsch-féle gazdaságba.

A gettólakók élelmezéséről a városi hatóság gondoskodott. A zsidó orvosok a gettóban kórházat állítottak fel. Június elején megérkeztek Tatára a magyar csendőrök. Minden zsidót összegyűjtöttek és kikísérték a vasútállomásra. Éppen amikor a zsidókat vonatra tették, az egyik kismama megszült. Ikreket hozott a világra. Két csendőr megfogta az asszonyt a kezénél és a lábánál, és feldobták a vagonba, mint egy zsákot. A két újszülöttet egyszerűen utána hajították. A zsidók a komáromi gettóba kerültek, amelynek valamennyi lakóját június 14én deportálták Auschwitzba.

A gettósítás a Tatai járásban az alábbi településeket érintette (zárójelben az izraelita vallásúak, illetve az összlakosság lélekszáma):

Alsógalla (29; 1770), Baj (4; 1183), Bánhida (69; 11 763), Bokod (12; 1732), Dad (15; 1051), Felsőgalla (203; 17 110), Gyermely (5; 1414), Héreg (1; 1307), Kocs (18; 3071), Kömlőd (11; 967), Környe (10; 2819), Naszály (11; 1622), Oroszlány (5; 1742), Szomód (3; 1557), Szomor (1; 885), Tarján (2; 2162), Tatabánya (43; 7312), Vértessomló (4; 954) és Vértesszöllős (17; 1757).

A 63 túlélő újjászervezte a hitközséget. 1947-ben a holokauszt áldozatainak a tiszteletére emlékművet emeltek. Az avatáson a kormány és a helyi hatóságok képviselői is jelen voltak, és beszédeket tartottak. A helyi keresztény lakosság nyílt ellenszenve azonban annyira elviselhetetlen volt, hogy szülővárosukat a legtöbben rövidesen elhagyták.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás

Tata