View authority record

Tapolcai hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Tapolcai hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

1813 -

History

Tapolca a 18. század végétől járási székhely volt. A 19. század elején központi funkciót betöltő falusias településként, vásártartó helyként létezett. Területén haladt át a budai postaút, így postahivatallal is rendelkezett. Az első zsidó család 1703-ban érkezett a kisvárosba, a helyi földesúr birtokát bérelték. A 18. század vége felé újabb két zsidó család érkezett, ezúttal Németországból. Azzal a feltétellel telepedhettek le, hogy több gyerekük nem születik. Az állami népszámlálások és Fényes Elek adatai szerint a helybeli izraelita lakosok lélekszáma 1740 és 1870 között kilencszeresére nőtt, majd 1910-re újra megduplázódott. Legtöbben az utóbbi évben éltek itt: 923 fő, a lakosság 13,8 százaléka. 1941-ben 508 izraelita (a 7534 fős népesség 6,7 százaléka) és 40 zsidónak minősített lakost (0,5 százalék) számoltak össze.

A tapolcai zsidók sokáig Keszthelyre, majd Kővágóörsre jártak istentiszteletre. A hitközség és az első imaház a közösségi emlékezet szerint 1813-ban jött létre, az utóbbi magánházban működött. 1828-ban már önálló templommal rendelkeztek. A Tapolcai járás területén a zsidók önkormányzatában a bírói tisztséget a tapolcai hitközség tölthette be. A kővágóörsi hitközséggel 1829–1848 között érvényben volt statútum szerint ha a bírói tisztséget tapolcai zsidó viselte, akkor a zsidóság által fizetett türelmi adó szedéséért felelős adószedőnek kővágóörsinek kellett lennie, és fordítva. Az így létrejött tapolcai és kővágóörsi egyesült zsidó hitközség vezetőtestületébe 4-4 esküdtet választottak (a tapolcai küldöttek képviselték a füredieket is). A rabbinak Tapolcán vagy Kővágóörsön kellett laknia. A zsidóság lélekszám gyarapodásának megfelelően akkor már hét imaház volt a hitközség területén: Tapolcán, Kővágóörsön, Diszelben, Gulácson, Kapolcson, Antalfán és Füreden.

Az első tapolcai rabbit 1853-ban választották meg Neuhaus Ábrahám személyében, aki Nagyvázsonyból érkezett. Hitszónoklatait eleinte németül, majd magyarul tartotta. 1863-ban saját tulajdonú telken új, neogótikus stílusú zsinagógát emeltek, amelyet freskókkal díszítettek. Az épület megtartotta eredeti karakterét, ma művelődési ház. A zsidó temető az 1800-as évek elején létesült, 1888-ban már bővíteni kellett. Ezután készült el a halottasház, amelynek homlokzatán ez olvasható: „Minden élő gyülekező helye”. 1841-ben alapították a szentegyletet, a nőegyletet 1870-ben, a krajcáregyletet 1880-ban. 1904-ben betegsegélyező egylet (Bikur Cholim), 1928-ban leányegylet alakult.

Az iskola 1847-ben létesült, tanítója, Krausz Fülöp – a korban ritka kivételként – képzett pedagógus volt. Három osztályban 15 tanulót oktatott magyarul. Az 1852-ben alapított nyilvános iskola oktatási nyelve eleinte német, 1860-tól magyar volt. Az 1872-ben induló felső népiskola diákjainak több mint a fele és egyik tanára izraelita volt, Feleki Alajos, aki az 1883-tól meginduló Tapolca és Vidéke hetilap főszerkesztője is lett. Az iskola 1878-ban új épületbe költözött, s 1895-től fokozatosan átalakult állami polgárivá, ahová a tapolcai és a környéki zsidó családok gyerekei is jártak.

A tapolcai izraelita hitközség 1885-ben anyakönyvi kerület központja volt. 1886-ban Rosenstein Mór lett a rabbi, aki ezután három évig működött a városban. 1894-ben Singer Bernátot választották rabbivá, ő 1902-ben átment Szabadkára. Utóda 1903-ban Schönwald Károly lett.

A hitközség több tagja figyelemre méltó gazdasági eredményeket ért el, vállalataikat a kiegyezés utáni konjunktúra idején alapították. Lessner Sámuel a balatonmelléki borkereskedelem egyik felvirágoztatója volt, az ő munkásságához fűződött a külföldi piac megszervezése is. A borkereskedelemből származó hasznot a tapolcai zsidó kereskedők részben visszaforgatták vállalkozásaikba, részben a gazdaság más területeire fektették be. A magyarországi borvidékeket sújtó filoxérajárványt követően, az 1890-es években meghatározó szerepet játszottak abban, hogy a szőlőterületek újratelepüljenek. A kereskedelemből származó hasznot többen fektették ipari vállalkozásokba (mész- és szeszgyár, fűrésztelep, ecetgyár). Lőw Bernát könyvkereskedő kölcsönkönyvtárat is működtetett, s ő volt az első tapolcai nyomda alapítója, ahol 1895-től a Tapolca és Vidéke című helyi lap is készült. A Tapolcán működő mindhárom bank létrehozásában meghatározó szerepet játszottak a város zsidó kereskedői. Részt vettek a város infrastruktúrájának fejlesztésében is. A 19. század második felében általánossá vált, hogy megvásárolták a város központjában lévő házakat, helyükre új épületeket emeltek, amelyek alá több ezer hektoliter bor raktározására alkalmas pincéket építettek. Lessner Sámuel 1905-ben építtette a Fő utcán azt a házat, amelyben helyet kapott a posta, a járásbíróság, és ide költözött a Tapolcai Takarékpénztár is.

Az 1919 szeptemberében a Balaton környékén tomboló terror Tapolcán is áldozatokat követelt, 11 zsidót agyonlőttek vagy agyonvertek, köztük olyant, aki világháborús rokkant volt, vagy éppen csak vendégségben tartózkodott a városban. E fájdalmas közjátéktól eltekintve a város megbecsült polgárai voltak zsidó lakosai, 1941-ig rendre helyet kaptak a képviselőtestületben – nemcsak a virilisták, hanem a választottak között is – és a vezetőtestületekben, s kiemelkedő szerepet játszottak a település kulturális életében.

1921-ben Eisenberger Géza lett a rabbi, aki 1926-ban átment Gödöllőre. A holokauszt áldozata lett. 1927-ben Eisenberger rabbit Halpert Salamon követte. Sokat tett a kultúra és a társadalmi élet fejlesztéséért és a fiatalság cionista szellemben való oktatásáért. Zsidó jótékonysági egyesületek tisztségviselőjeként jótékonysági akciókat szervezett, különösen kiemelkedő az 1935-ös nagy tűzvész idején végzett tevékenysége. Sikerrel fejlesztette a polgári leányiskolát, s újra megnyitotta a korábban bezárt izraelita óvodát. Részt vett a sportéletben, vándordíjat alapított, s a tapolcai sakkkör versenyzőjeként országos eredményeket is elért. Beválasztották a helyi leventeegyesület vezetőségébe is. Később ő is a holokauszt áldozatául esett. A fiatal papot, aki munkaszolgálatosként elkerülhette volna a deportálást, de lelkiismeretét követve híveivel tartott, Terezín mellett, egy halálmenetben – mivel kizuhant a sorból – a kísérő katonák agyonlőtték.

A Magyar Zsidók Központi Tanácsának 1944 áprilisában küldött hitközségi jelentés szerint a kongresszusi szervezetnek 503 tagja és 6 alkalmazottja volt; elnöke Berger Sándor ügyvéd, anyakönyvvezető rabbija Halpert Salamon volt. Elemi iskolájában akkor egy tanító 25 tanulóval foglalkozott. Önálló felekezeti egyesületei a szentegylet (taglétszám 123 fő), a nőegylet (tagsága 129 fő) és a krajcáregylet voltak.

Az 1941. évi népszámlálás szerint a Tapolcai járásban 26 településen éltek zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az össznépesség lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

Badacsonytomaj (40; 2719),
Balatonederics (4; 1191),
Balatonszepezd (1; 648),
Diszel (19; 1498),
Gyulakeszi (3; 997),
Kapolcs (17; 912),


  • Káptalantóti (6; 875),

Kisapáti (6; 754),

  • Kővágóörs (51; 1716),

Köveskál (10; 915),
Lesenceistvánd (3; 1170),
Lesencetomaj (6; 1596),
Mindszentkálla (2; 889),
Monostorapáti (4; 1412),
Monoszló (4; 428),
Nemesgulács (9; 1049),
Nemestördemic (17; 1639),
Nemesvita (2; 1022),
Révfülöp (17; 804),
Salföld (1; 727),
Sáska (5; 533),
Szigliget (3; 1169),

  • Taliándörögd (7; 1194),
  • Tapolca (508; 7 534),

Vigántpetend (1; 520) és
Zalahaláp (8; 1456).

A járás főszolgabírója 1944. december 1jéig Fehér János volt, őt Krasznay István váltotta fel. A zsidókérdés helyi megoldásának feladatai kapcsán 1944 májusától Fehér János főszolgabíró külön iktatót nyitott, a „zs” jelzést használva ilyen tárgyú rendeleteihez. 1944. május 6-án kibocsátott 1/zs/1944. számú rendelete a Tapolcai járásbeli zsidók összetelepítése Tapolca községbe tárgyában a következők azonnali végrehajtását határozta meg: a sárga csillag viselésére kötelezett zsidóknak a tapolcai gettóba kellett menniük, a gettósítás végső időpontja: május 16-a, a beköltözés csendőrségi karhatalommal történik, mindegyik zsidó 50 kg-os csomagot vihet magával, de fuvarról maga köteles gondoskodni, Halpert Salamon főrabbit kinevezte a zsidó tanács vezetőjének, a zsidó lakásokban maradt vagyon a magyar állam tulajdonába kerül, azt őrizni kötelesek, és leltárba kell venniük, az állatok gondozásra kiadhatók, a zsidók fejenként egy ágyat is hozhatnak magukkal. A főszolgabíró felhívta a csendőrőrsök figyelmét arra, hogy a zsidók kitelepítéséhez és az ott maradt ingó vagyon megőrzéséhez nyújtsanak karhatalmi segítséget, s a zsidóktól azonnal vegyék őrizetbe a kerékpárokat, a rádiókat, a fényképezőgépeket, az írógépeket és a látcsöveket. Ezen tárgyakat jegyzőkönyv kíséretében adják át a községbírának, illetve a jegyzőnek.

A főszolgabíró 134/zs/1944. számú június 6-i rendeletében előírta a jegyzőknek, hogy készítsenek kimutatásokat a zsidó lakásokról, tegyenek javaslatot ezekről, valamint az „őrizetbe vett zsidó írógépekről és kerékpárokról” további felhasználásukra vonatkozóan. A zsidó ingatlanoknak községek részére való megszerzése tárgyában kiadott 23 583/ni számú június 12-i alispáni rendeletre a Tapolcai járás főszolgabírója június 15-én reagált. Illetékességi területén 174/zs/1944. számú június 15-i rendelkezésével tovább részletezte az utasítást a körjegyzők számára. A körjegyzőségek igényeiket esetenként a kimutatásban szereplő kérelmek indoklásával juttatták vissza a főszolgabírónak. A zsidók kényszerlakhelyre költöztetésével és tulajdonuk felhasználásával kapcsolatban kiadott rendeletdömpinget jól mutatja, hogy egyetlen magyarországi járás területén mintegy 5 hét alatt 174 utasítást fogalmazott meg az illetékes közhivatalnok, a járási főszolgabíró.

A Tapolca és Vidéke már a helyi gettórendelet megjelenésének napján hírt közölt a tapolcai gettó megalakításáról. Információkat a főszolgabíró adott: a nagyközségben a Tapolcai és a Balatonfüredi járásból 830 személy „nyer elkülönítést”.

A zárt terület a Csányi László (később Ady Endre) és az Iskola utcában volt, az utcákat 320 cm-es deszkafallal zárták el, valószínűleg egymástól is, tulajdonképpen két gettót kialakítva. A Tapolca és Vidéke írása szerint a deszkafalra annak érdekében volt szükség, hogy „a zsidóság ne vegyülhessen többé a keresztény népek közé, és ne hinthesse el az elégedetlenség magvait”. Tapolca nagyközség és járása zsidó lakosainak gettóba zárása május 15-ig befejeződött. Balatonfüredről a nagyközség és az ottani járás zsidó lakosai május 16-án este 11 órakor vonattal érkeztek Tapolcára. Külön helyezték el az ortodox, a neológ, a nem vallásos és a kikeresztelkedett családokat. Egy-egy szobába 46 személy került. A zsidó tanács elnöke Halpert Salamon volt. A helyi lap május 20-i száma beszámolt a főszolgabíró által a gettóba zárt zsidók számára meghatározott szabályokról. Minden személy számára fekvőhely, ülőhely („nem fotőj”) és családonként egy asztal használatát engedélyezte. Dr. Mosonyi Dezső fogorvos rendelőjét egyelőre megtarthatta, mert „az egész járásban nincs fogorvos”. A gettót a csendőrség és a rendőrség ellenőrizte, minden ott lakót kapukulcs átadására kötelezték. A Zalai Magyar Élet arról is tudósított, hogy a zsidók címére érkező postát a főszolgabíró veszi át, s cenzúrázás után adja tovább a zsidó bizottságnak.

1944. május 17-én, a zsidók gettóba költözése másnapján a járási főszolgabíró összehívta a község vezetőit, és kijelöltek egy 3 tagú bizottságot, akik a tapolcai zsidóság által hátrahagyott ingóságokat leltározták és zárolták „a nemzet számára”. Akkor még nem tették lehetővé az igényléseket az elrabolt tulajdonokra, ezt az összeírás utánra halasztották. Tapolca nagyközség jegyzője június folyamán kérelemmel fordult a főispánhoz, hogy a leltározások során talált „zsidó könyvtárakat”, legalább a számba vett kötetekből egy-egy példányt kapjon meg a község könyvtára bővítésére – „természetesen” a „zsidó származású művek” megsemmisítésével. Teleki türelemre intette a tapolcai elöljáróságot a pénzügyminisztériumnak a zsidó vagyon kezelése tárgyában eligazító rendelete megjelenéséig.

1944. május 19-én Fehér János főszolgabíró vezetésével megtörtént a zsidók számára kijelölt kényszerlakhely hivatalos felülvizsgálata. Erről készült jelentéséből megtudható, hogy „az első számú gettóban 205, míg a másodikban 539, összesen 744 fő volt”. Ez 326 családot tett ki. A gettó bejárásáról a Tapolca és Vidéke május 27-én számolt be, a körülmények apologetikus leírásával.

1944. június 19-én, hétfő délelőtt történt a Tapolcán fogva tartott 744 zsidó elszállítása. (Más forrás szerint 912 embert vittek el.) A Tapolca és Vidéke június 24-i számában A zsidók második egyiptomi kivonulása címmel jelent meg írás az elhurcoltatásról: „Hétfőn a reggeli órákban elvitték Tapolcáról a két járás ghettóban összesűrített zsidóit. Megtisztult a levegő, fellélegzett a közönség, mert a zsidókérdés százszázalékos megoldása csak ezen a módon következhetett be…” Erős csendőri kísérettel hajtották végig a fogvatartottakat a település főutcáján, az állomásig. Az éppen ott tartózkodó zsidó munkaszolgálatos század parancsnoka engedélyezte, hogy végignézzék a bevagonírozást. Innen Zalaegerszegre indult a vonat, a tapolcai zsidók az ottani téglagyárba kerültek. A munkaszolgálatos tábor Tapolcán ezt követően is működött. Júniusban Sztójay Döme miniszterelnök lett Tapolca országgyűlési képviselője.

A 60 visszatérő túlélő a Joint segítségével újjászervezte a hitközséget, rendbe hozták a zsinagógát és a temetőt. Az 1947-ben állított temetői emlékoszlop – amelyet a 112 életben maradt emelt – fekete márványtáblájára vésett szöveg emlékeztet a 800 elpusztítottra. A szertartásteremben, négy nagyméretű márványtáblán 610 áldozat neve szerepel. 1949-ben az akkor már status quo ante hitközség lélekszáma 118 fő volt, 9 helység tartozott hozzá. Elnöke Szűcs István, ügyvezetője Spitzer Simon volt. Az istentiszteleteket Krausz Henrik kaposvári rabbi vezette.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp 1313-1372, Vörös István Károly

Places

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Related entity

Halpert Salamon (1903-1944)

Identifier of the related entity

P00320

Category of the relationship

associative

Dates of the relationship

1927-1944

Description of relationship

rabbi

Related entity

Eisenberger Géza (1892-1944)

Identifier of the related entity

P00314

Category of the relationship

associative

Dates of the relationship

1921-1926

Description of relationship

rabbi

Related entity

Rosenstein Mór (1856-1922)

Identifier of the related entity

P00322

Category of the relationship

associative

Dates of the relationship

1886-1889

Description of relationship

rabbi

Control area

Description identifier

C00160

Institution identifier

HU HJA

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes