A vármegye egyik legrégibb hitközsége már a 18. század végén működött. Erről az időszakról viszont semmit nem tudunk, mivel az 1866-os tűzvész alkalmával a hitközség levéltára is leégett. Elemi iskolát 1862-ben, talmud-tórát pedig 1886-ban nyitottak. A kongresszus után a tabi zsidóság az ortodox szervezetet választotta. A hitközség zsinagógája 1897-ben épült fel. Anyakönyvi kerületéhez a környékbeli falvak tartoztak.

1941-ben 459 izraelita vallású ember élt Tabon, amelynek lakossága 4251 fő volt. A gettósítás a Tabi járásban az alábbi településeket érintette (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

Ádánd (23; 1972),
Bábonymegyer (13;1511),
Balatonendréd (11; 1901),
Balatonkiliti (12; 2882),
Balatonszárszó (32; 1954),
Balatonújhely (50; 1053),
Bálványos (12;1309),
Jut (5; 541),
Karád (80; 3818),
Köröshegy (14; 2361),
Kötcse (11; 1999),
Nagyberény (29; 1869),
Nagycsepely (4;973),
Som (6; 808),
Szabadhídvég (27;2253),
Tab (459; 4251),
Zamárdi (9;1990) és
Zics (8; 888).

Ádánd, neológ zsinagóga

A tervek szerint a Tabi járás zsidóságát május 23-ig, a Lengyeltóti járás zsidóságát május 23-a és 27-e között, míg végül a Marcali járásét május 27-e és 31-e között kellett az észak-somogyi járásszékhelyre beköltöztetni.

A közelben élők fogatokon, míg a távolabb lakók vasúton, marhavagonokban, csendőrkísérettel érkeztek a gettóba.

Tab, ortodox zsinagóga

Kovács Endre körjegyző volt az első, aki az üldözöttektől ékszereik leadását követelte. A zsidókat honvédelmi munkaszolgálatra saját megművelendő földbirtokára rendelte ki. A gettó felállításakor a tabi zsinagógában a következőt mondta a helyi zsidó tanács tagjainak: „Maguk az életükkel felelnek mindenért, ami a gettóban történik!” A gettó területén fogdát is fölállíttatott. A férfiakkal földmunkát végeztetett. Ha az - megítélése szerint - túl lassan készült, akkor minden tizedik munkást öt napra fogdába csukatott. Mindezt a tabi zsidó tanáccsal hajtatta végre.

Májusban kezdődtek az úgynevezett kihallgatások, ezek kínzást és verést jelentettek, amelyeket gestapós és magyar nyomozók közösen végeztek.

Somogyban a nagyszámú lengyel menekült között is fel kellett deríteni a zsidókat. A tabi főszolgabírónak gondot okozhatott mind a felderítésük, mind pedig a velük való bánásmód. A menekülttáborok parancsnokai – legalábbis a tabi főszolgabíró távirata ezt sugallja – segítették a táborukban lévő lengyel zsidó menekülteket.

Felsőbb rendelet alapján elrendelték a nők teljes testi motozását. Mindezt a Kaposvárra való szállítás és a bevagonírozás előtt szülésznőkkel végeztették el az evangélikus iskolában. A csendőrök tizenhatos csoportokban hajtották a vizsgálatra a 12 évesnél idősebb kislányokat és asszonyokat. Mielőtt a vizsgálatot lefolytatták volna, felszólították őket, hogy adják át értéktárgyaikat. Maguk a vizsgálatok azonban nem úgy zajlottak le, ahogyan a csendőrök elképzelték. B. E. szülésznő elzárkózott a vizsgálattól. S. P.né szülésznő a harmadik vizsgálat után a további vizsgálatot megtagadta azzal, hogy a nők altestébe értéket elrejteni nem lehet, és a motozó helyiségből eltávozott. A motozás 3-4 napon keresztül tartott, azonban ettől kezdve a szülésznő távolléte miatt csak a ruhákat vizsgálták meg.

A Marcali, a Lengyeltóti és a Tabi járásban élő zsidók közül is sokan követtek el öngyilkosságot. Július 3-án mintegy 1400, gettóba zsúfolt embert elszállítottak Kaposvárra. Előfordult olyan is, hogy valakit ugyan a tabi gettóba költöztettek be, de a hatóság nagyvonalúan hozzájárult ahhoz, hogy egy másikba költözhessen át. A leggyakoribb indok a család együtt maradása volt. A hatóságok sok zsidó ellen indítottak különböző okokból eljárást, amelyek hónapokig elhúzódtak, és csak július elejére fejeződtek volna be. A főszolgabíró ilyen esetben elintézte az ügyet azzal, hogy „nevezett a tabi gettóból ismeretlen helyre lett szállítva”.

A visszamaradt zsidó ingóságok nagy részét ismeretlen tettesek – gyakran csendőri segítséggel – elhordták. Az emberek a csendőrök ellen is csak névtelenül mertek feljelentést tenni. Ezeket az ügyeket is a csendőrség vizsgálta ki, nemegyszer megállapítva, hogy a feljelentés alaptalan volt. A tabi főszolgabíró szerint a tetteseket fel kell deríteni, és példásan meg kell büntetni őket, mert a lopás a csendőrségre rossz fényt vet. A háború után az egyik detektív azzal védekezett, hogy nem magának, hanem Budapesten élő apósának lopott.

Tabon 1949-ben még 84 fős ortodox hitközség működött.

Források:

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp 890-916, Kovács Tamás.