new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created January 7, 2016 10:50:58 AM CET human revised August 4, 2016 2:23:03 PM CEST human corporateBody Sümeg conventionDeclaration 1885 - c. 1958

1711-ből származó okirat szerint Rohoncról érkeztek ide zsidók, akik a kurucok elől menekültek. 1785-ben 2 háztartásban 10 főt számoltak össze. Abban az időben csak 13 zsidó család lakhatott a helységben, átmeneti jelleggel, a kisvárosnak állandó zsidó lakossága csak 1840 után volt. A legtöbb izraelita 1910-ben lakott Sümegen: 340 fő, a lakosság 6,0 százaléka. 1941-ben 226 izraelita (az 5 585 fős népesség 4,0 százaléka) és 19 zsidónak minősített lakost (0,3 százalék) számoltak össze.

A zsidó hitközség megalakulásáról és történetéről kevés adat maradt. Az 1866-ban épült első zsinagógát lebontották, az 1913-ban épült templom őrzi eredeti állapotát, világi célokat szolgál. A sümegi hitközség eleinte a csabrendekihez tartozott, de 1885-ben önállóvá vált. Ugyanakkor csatlakoztak hozzá a környező települések kis zsidó közösségei, így anyakönyvi kerület központjává vált. 1912-ban Pfeiffer Izsák lett a rabbi. Az első világháború utáni forradalmakat követő fehérterror idején a sümegi zsidók sok szenvedésen mentek keresztül. A zsidókat kollektíven a kommün támogatásával vádolták meg, még Pfeiffer rabbit is letartóztatták. Kiszabadulása után le is mondott, és átment Pécs-re, majd később Monorra rabbinak. A holokauszt áldozatául esett. 1920-ban Péner Miklós lett a rabbi. 1922-ben átment Bajára, és akkor Sümegen Ellenbogen Izsákot választották meg a közösség vallási vezetőjének. Később ő is a holokauszt áldozatául esett.

A Magyar Zsidók Központi Tanácsának 1944 áprilisában küldött jelentés szerint a kongresszusi szervezetű hitközség taglétszáma 192 fő volt, és 4 alkalmazottal működött; elnöke Böhm Sándor, anyakönyvvezető rabbija Ellenbogen Ignác volt. Önálló felekezeti egyesületei a szentegylet és a nőegylet volt. A hitközség tanácstermét 1943 vége óta kiigényelték román munkaszolgálatosok részére, ezért a közgyűlés később nem tudott összeülni.

Az 1941. évi népszámlálás szerint a Sümegi járás területén 14 településen éltek zsidók (zárójelben az izraeliták, illetve az össznépesség lélekszáma az 1941. évi népszámlálás adatai szerint):

Csabrendek (57; 3315), Dabronc (4; 1073), Gyepükaján (2; 777), Káptalanfa (13; 1159), Kisgörbő (4; 360), Mihályfa (20; 700), Nemeshany (7; 678), Óhíd (2; 899), Sümeg (226; 5585), Sümegcsehi (1; 876), Szalapa (5; 350), Szentimrefalva (2; 533), Zalaerdőd (1; 752) és Zalagyömörő (6; 1107). A járás főszolgabírója Nagy Béla volt, 1945. áprilisi felfüggesztéséig. Iratok, visszaemlékezések hiányában alig tudunk valamit a sümegi gettó történetéről. A 18 024/ni/1944. számú alispáni rendelet szerint ide kellett koncentrálni a járás zsidó lakosságát, létszámukat 316 főben határozták meg. Nagy Béla 4162/1944. számú rendeletével tett eleget az alispáni utasításnak. Május 8-ra járási tiszti értekezletet hívott össze, amelyen községenként meghatározták az útba indítás rendjét. Nagy ismertette az alispáni rendeletet és annak végrehajtási utasításait. Eszerint a járás községeiben lakó zsidó személyeket a járás székhelyén kellett elhelyezni, az egyes községekre megadott útnak indítási időpontnak megfelelően. A zsidók fejenként 50 kg-os csomagot vihettek magukkal olyan ládában vagy bőröndben, amely az ágy alá elhelyezhető, azonkívül személyenként egy ágyat a szükséges szalmazsákkal, családonként pedig asztalt két támla nélküli székkel és egy tűzhelyet. A községekben visszamaradó romlandó cikkeket értékesíteni kellett, és a befolyt pénzt Zala vármegye „vegyes alap 82 124. számú csekkszámlájára” kellett befizetni A csekklapra piros ceruzával nagy E betűt kellett ráírni. Az értéktárgyakat a csendőrőrsnek kellett átadni leltárral, és az átadást a Magyar Nemzeti Banknak is jelenteni kellett. A cipő- és ruhaneműt a Vármegyei Népjóléti Szövetkezetnek voltak kötelesek bejelenteni. A kiköltözés után a lakásokat le kellett zárni, és a hátrahagyott tárgyakról leltárt kellett készíteni.

Sümegen – a többi koncentrálási helyként kijelölt zalai településsel ellentétben – nem alakítottak ki zárt területet. A Magyar Zsidók Központi Tanácsának iratai között május 31-i dátummal található sümegi jelentés szerint:

„A község és a járás zsidóságát az itteni kijelölt házakban helyezték el. Elkülönítés nem történt, panasz nincs.” A zsidók összeköltöztetése érdekében kiürítették a Petőfi utca erre kijelölt házait (a páratlan oldalon a 9. számtól a 47. számig), ahol korábban keresztények laktak, de úgy tűnik, a kijelölt részt nem zárták el.

A Zalai Magyar Élet című lap május 10-i számában adott hírt arról, hogy „a sümegi főszolgabíró megalakította a zsidótanácsot, és zsidóvezetővé Böhm Sándor sümegi lakost nevezte ki”. A zalaegerszegi lap május 25-én és 26-án 9 sümegi zsidó tulajdonú vállalat és üzlet élére keresztény vezető kinevezéséről tudósított, megnevezve az érintett tulajdonosokat és az új vezetőket. Július közepén a Zalamegyei Újság 25 zsidó tulajdonú vállalathoz kirendelt vállalatvezetőről adott hírt.

A sümegi gettó lakóit, egyik forrás szerint 278 főt, júniusban Zalaegerszegre szállították. Az 5327/1944. számú főszolgabírói rendelet 1944. július 3-án intézkedett a zsinagógák lebontásáról, erre azonban nem került sor. A „Sümeg községben levő volt zsidó üzleteknek bizományi végleges értékesítésre való átadása” tárgyában, Csomay Miklós nyilas főispán által 1944. október 28-án kiadott rendelet alapján 4 zsidó üzletet adtak át új tulajdonosnak – alkalmasint a korábban kinevezett keresztény vállalatvezetőknek.

1949-ben a kongresszusi hitközség lélekszáma 37 fő volt, s 3 helységgel rendelkeztek. A hitközség elnöke Berger Vilmos, ügyvezetője Wirth László, rabbija pedig Krausz Henrik kaposvári rabbi. Sümegen 1958-ban már csak 10 zsidó élt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp 1313-1372, Vörös István Károly

Krausz Henrik 1946 1956 Ellenbogen Ignác 1922 1944 Sümeg