View authority record

Soproni hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Soproni hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

1858 - jelenleg

History

Places

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

A történelmi eseményekben és értékekben gazdag Sopron vármegye székhelyére is érvényes, hogy falai között zsidók kisebb-nagyobb számban legalább nyolc évszázada éltek. A legrégebbi irat 1324-ből származik, amikor Visegrádról Róbert Károly elrendelte, hogy a Sopronban letelepedők, akár keresztények, akár zsidók, az ő oltalma alatt állnak.

Az 1379. évi lajstrom szerint a város negyedeiben — tehát nem gettóban — 16 zsidó háztulajdonosnak volt háza, házrésze, ezek között zsidó fürdőházat és imaházat is regisztráltak. Az egykori Zsidó utcában (ma Új utca) két zsinagóga működött. A 22—24. szám alatti 1300—1320 között épült, a 11-13. szám alattit — feltehetőleg magántemplom volt — az 1350—1420 közötti években emelték. A középkorra jellemző zsidóüldöztetések, megkülönböztetések Sopronban is megtörténtek. 1454 után átmenetileg kitiltották a zsidókat, majd — Pozsonyhoz hasonlóan — a mohácsi csatavesztés után, 1526. szeptember elején rövid órák alatt kiűzték őket. A középkori zsidó temető megsemmisült, így annak helye csak vélelmezhető. A 16—17. század folyamán a zsidóüldözések miatt a városokban lévő zsidó közösségek megsemmisültek. A szabad királyi városok zsidó lakói mindenütt a környékbeli falvakba kényszerültek, hogy ott egy földesúr oltalma alá helyeztessék magukat. A híres Hét községből (Sevá Kehilot) Sopron körül öt községet találunk: Kismarton, Nagymarton, Kabold, Lakompak és Sopron (Német-)-Keresztúr. A települések zsidó lakói összetartottak, közösen tárgyaltak Sopron hatóságaival a szabad bemenetel és a kereskedés szabályairól.

A 18. század folyamán még szóba sem kerülhetett, hogy zsidó beköltözzön Sopronba, sőt már a város kapujában négy dénár kapupénz megfizetésére kötelezték. A helyzet a 19. században kezdett megváltozni. 1913-ban még 100 forint pénzbüntetés terhe mellett lehetett bérbe adni zsidónak lakást vagy boltot, 1816-ban azonban már csak hat soproni polgárt büntettek meg a fenti szabály megsértése miatt. A betelepülést tovább gyorsította az 1840. évi XXIX. törvénycikk. Az 1848—1849. évi szabadságharc idején zsidóellenes mozgolódások voltak, emiatt a város — a zsidók panasza nyomán — erélyes figyelmeztetést kapott. A lélekszám növekedésével együtt kiépült, gyarapodott a közösségi élet. Már 1852-ben önálló izraelita iskola működött s a soproni zsidóság 1858-ban létrehozta önálló hitközségét. Az elnöki posztot Horschetzki Róbert töltötte be. A közösség Templom utcai zsinagógáját 1876-ban avatták fel.

Sopronban 1869-ig nem volt zsidó temető. A Chevra Kadisa 1869-ben alakult meg, az 1944. évi deportálásig 1303 temetést végzett. Első elnöke a kismartoni származású Pollák Salamon volt. Az ortodox hitközség kebelében a Chevra Kadisa 1912-től működött. Az 1876-os kongresszus után az anyahitközség a „Fortschritt” neológ irányzathoz csatlakozott, bár a hívek egy része az ortodoxiával szimpatizált. Ők 1873-ban váltak ki, megalakítva saját ortodox hitközségüket. Önálló zsinagógájuk — Schiller építész munkája — 1891-ben készült el a belvároshoz közeli Papréten. A huszadik század elején kialakították önálló közösségi szervezetrendszerüket: saját iskola, Chevra Kadisa, 1912-től Saját temető. 1917-től jesivát működtettek. A neológ iskola — amely még ma is áll — 1884-ben épült, a zsinagóga falszomszédjaként.

A soproni zsidóság 1910-ben 2255 lelket számlált, s a lakosság 6,6 százalékát tette ki. Az első világháború után a neológ hitközségben fogyás, míg az ortodoxban növekedés volt megfigyelhető. A soproni zsidóság nem vállalt részt a Tanácsköztársaság vezetésében, inkább többször elítélte. Ezt a konzervatív város keresztény többsége el is várta tőle.

1920-ban 2483 zsidó élt Sopronban, számuk 1930-ra 1850-re (5,2 százalék) csökkent. Ekkor még mind a neológ, mind az ortodox hitközség erős volt. Mindkettőnek működtek a saját szervezetei (Chevra Kadisa, a betegeket gyámolító Bikur Cholim, nőegylet, filléregylet) is. Az ortodoxok rabbijaként Grünwald Manó, a neológoknál pedig Pollák Miksa működött. Az ortodox hitközségi elnök Weiler Béla, míg a neológ dr. Schönberger Gusztáv volt.

A két hitközség különálló temetőjét a városból a Fertő tóhoz vezető úthoz közel, a Tómalom utcában alakították ki. 1926-ban 216 adófizetője volt az ortodoxiának, 352 a neológ hitközségnek. Ez a szám 1944 áprilisára mindkét esetben lecsökkent. A neológoknak 308 adózójuk volt a 900 fős lélekszámból, míg az ortodoxoknak (600 fős lélekszám mellett) 99.

1927-től kezdve működött a Magyar Cionista Szövetség soproni Fiókja. Feladatának tekintette a zsidók számára nemzeti otthon létrehozását Palesztinában, valamint a héber nyelv és kultúra ápolását is. Taglétszáma 50 fő volt, jelentős támogatottságot elérni nem tudott.

1932-ben a soproni neológ izraelita hitközség elnöki posztját továbbra is dr. Schönberger Gusztáv városi főorvos töltötte be. A 12 tagú elöljáróságban hat kereskedő, két tanácsos, egy-egy ügyvéd, bankigazgató, vasúti főfelügyelő és egy főreáliskolai tanár foglalt helyet. A hitközség kebelében iskolaszék és öt egyesület működött. Az Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség élén Weiler Béla ügyvéd, elnök állt. A 11 tagú képviselő-testületben tíz kereskedő és egy orvos foglalt helyet.

A fokozatosan bevezetett zsidótörvények, a munkaszolgálat, a nem honos zsidók deportálása mellett a magyarországi zsidók bíztak benne, hogy életük nem kerül veszélybe. A zsidótörvények érvényesítésétől, de különösen a háborúba való belépés után a soproni zsidóság is egyre nehezebb helyzettel szembesült. A háborús években a város a honvédségi munkaszolgálatnak egyik színhelye volt. Zsidó munkaszolgálatosok nagyobb számban a honvédségi élelmezési raktárban és szállítási, rakodási munkáknál dolgoztak. Kimenő esetén a helyi zsidósággal kapcsolatot tartottak.

A soproni zsidók 1941-ben (1861 izraelita a 42 205 lakosból) a lakosságnak mindössze 4,4 százalékát tették ki. A soproni Kaszinónak 1942-ig zsidó tagjai is voltak. A Nyugállományú Katonatisztek és Katonatisztviselők, Katonatiszti és Katonatisztviselői Özvegyek és Árvák Országos Szövetségének Soproni Főcsoportja és a vitézek csoportja feltételül szabta, hogy mielőtt belépnének, zsidótlanítsák a szervezetet. A követelést a Kaszinó vezetése teljesítette. Egyre elfogadottabbá váltak a nyílt utcai zsidóverések. Az atrocitásokat nem azért ítélte el a helyi sajtó, mert embertelenek voltak, hanem mert nem tartotta ízlésesnek.

A soproni erdészeti és bányászati főiskolai hallgatók körében is megjelent a nyílt zsidóellenesség. Még Karády Katalin filmszínésznő ellen is szerveztek tüntetést, mivel zsidóbérencnek tartották. Ugyanakkor roppant népszerű tanár volt Kövesi Antal, akinek 1944 áprilisától sárga csillagot kellett viselnie.

Az 1944. március 19-i német megszállást követően néhány napig nem lehetett tudni, hogy mi is következik. A német Biztonsági Szolgálat (Sicherheitsdienst) hétfős szolgálati helyet létesített, az izraelita aggok háza Képezde utca 6. szám alatti, modern épületébe települt. A gestapósokat Röckeisen őrnagy vezette. A megszállók megfélemlítésül tizenegy zsidót letartóztattak, házkutatásokat tartottak.

Néhány nap elteltével a Sztójay Döme tábornok vezetésével alakult kormány elkezdte kiadni zsidóellenes rendeleteit. A leltárak végösszegeként Sopronból 24 millió, míg a megyéből 35 millió pengő értékű árut jelentettek a pénzügy-igazgatósághoz. Többször amnesztiát hirdettek a zsidó vagyont rejtegetőknek is, akik végül több millió pengő értékű árut szolgáltattak be.

1944. április 5-től kötelezővé tették a sárga csillag viselését. Április 7-én a Gestapo intézkedésére feloszlatták a két zsidó hitközséget, a zsidók számára kijárási korlátozásokat vezettek be. A zsidó tanács tagjai feleltek azért, hogy a különböző zsidóellenes rendeleteket pontosan végrehajtsák. Vezetője Rosenheim Zsigmond kereskedő, titkára Paschkusz Salamon fegyintézeti lelkész voltak, míg tagjai Goldschmied Sándor nyomdász, Krammer Viktor magántisztviselő, Krausz Béla ügyvéd, Léderer Manó ügyvéd, Rosenberg József kereskedő, Steiner Emil téglagyáros. A kitérteket Hacker Béla képviselte, Goldschmied Szigfrid ortodox elnök és Krausz Mihály nyugalmazott vasúti főfelügyelő, neológ elnök pedig „tanácsadók” voltak. Április végén a Gestapo több zsidó férfi túszt elhurcolt, akiknek végleg nyomuk veszett.

Május közepén az 1801 főnyi zsidóságnak Sopronban is kijelölték a gettót. A cél az volt, hogy a főbb utcák zsidómentesek legyenek. Ezért az átjáróházakban, illetve ahol a kijelölt házból a főútvonalra kijárás nyílott, a ki nem jelölt házakba vezető járatot téglafallal kellett lezárni. A zsidómentes utcára néző zsidó lakások ablakait be kellett festeni. A gettósítási rendelet a Soproni járásban az alábbi településeket érintette (zárójelben az izraeliták, illetve az összlakosság lélekszáma, az 1941. évi népszámlálás szerint):


  • Ágfalva (8, 2541);
  • Ebergőc (3, 404);

Lövő (15, 1600);

  • Nagycenk (1, 1886);

Nagylózs (1, 1385);
Nemeskér (16, 562);
Pereszteg (3, 1286);

  • Sopronbánfalva (8, 3391);

Sopronhorpács (3, 822);
Sopronkövesd (2, 1649);
Sopronszécsény (4, 297)
Völcsej (1 818).
Rövid ideig az orvosok még saját lakásaikban maradhattak, de aztán főispáni utasításra be kellett költözniük a gettóba. A megaláztatások sorába tartozott, hogy a gettólakók 21 és 7 óra között nem hagyhatták el lakásaikat. Vásárolni csak délelőtt 10 és 12 óra között lehetett, s ebbe a légiriadók ideje nem számított bele. ‘Többen az öngyilkosságba menekültek.

Ellenpélda is akadt. A Soproni Hírlapban kifogásolták, hogy a „Belvárosban, vagy a város különböző forgalmas utcáin, keresztények megkülönböztető jelet viselő egyénekkel az utcán járnak, vagy beszélgetnek, mintegy ezzel is kifejezést adva szimpátiájuknak” Ezzel együtt közzétették, hogy őrizetbe vettek egy volt evangélikus lelkészt „zsidó vagyon eltitkolása miatt’

Június 13-án és 14-én a még be nem vonult zsidó férfiakat besorozták honvédségi kisegítő munkaszolgálatra. (A további vezénylésig Kőszegre szállították őket át.) Zömmel az öreg és a beteg zsidó férfiak maradtak a gettóban, és átmenetileg a félzsidók.

Június 12-én a főispán engedélyezte, hogy 21 zsidó férfi mezőgazdasági munkát végezzen, és elhagyhassa a gettó területét. A kapuvári 19. Honvéd Kiegészítő Kirendeltség június 17-én járult hozzá, hogy a nagymérvű munkáshiány miatt a Sopron városi mérnöki hivatal „zsidó napszámosokat” foglalkoztasson. Június 18—19- től a vármegye más gettóiba összegyűjtött zsidókat sorra a soproni líceum menzaépületébe szállították. A soproni zsidók még ekkor is bíztak jobb sorsukban. Ennek lett is volna alapja, ha ez a soproni polgármesteren, Kamenszky Arpádon múlott volna. A zsidók megkíméléséért mindent megtett, ami tőle tellett, de több városi tisztviselő, illetve a beérkezett csendőrosztag szívesen túlteljesítette a rendeletek által előírtakat.

Június 29-én hajnali 5 órakor a csendőrség felzargatta, az utcára vezényelte, és sorba állította a gettóba zsúfolt zsidóságot. Így hajtották végig a soproni zsidókat a városon, hogy aztán a városszéli főiskolai menzaépületbe, illetve a Jacobi-féle gyárépületbe szállásolják el őket.

A menet láttán a jobb érzésű emberek ugyan elfordultak, de a csoportosult csőcselék és a haszonlesők kárörvendve nézték. A korábbi bizakodást felváltotta a félelem. A padló, ablak, tető és lépcső nélküli, félig kész épületben úgy helyezték el az embereket, hogy egy-egy helyiségbe felerészt gazdagok, felerészt szegények kerültek. Az élelmiszerek beszerzését a hatóság gyakorlatilag lehetetlenné tette. A gettóból magukkal hozott élelmiszerekből fürdőkádakban főztek valamiféle levest.

Házi Jenő főlevéltáros feljegyzése szerint a 3000-nél több, gyűjtőtáborba „tömörített” zsidó számára naponta mindössze 600 kg kenyeret szállítottak. Az egybezsúfolt zsidók között a kétségbeesést fokozták a csendőrnyomozói „kihallgatások’ Változatos kínzásokkal a gazdag zsidó polgároktól azt próbálták megtudni, hogy hova rejtették el értékeiket. Ekkorra általában mindenki leadta az összes értékét, tehát tudni lehetett, hogy nincs már mit leadni. A „pénzverdének” is nevezett helyiségben a „gyanúsítottat” gyakran eszméletlenre verték. A nőket függönnyel eltakart helyen bába vizsgálta meg. Házi Jenő azt is feljegyezte, hogy „a csendőrök ütötték-verték őket, brutálisak voltak, és maguk is loptak”.

A bevagonírozást a városba vezényelt csendőrség végezte Drégelyi Béla csendőr százados vezetésével. Július 5-én történt a közeli Déli pályaudvaron. A soproni, a beledi, a csornai és kapuvári zsidókat kevés kivétellel Auschwitzba deportálták. Közel 3000 ember gyötrődött három napon át a haláltáborig.

Szökésre csak nagyon kevesen vállalkoztak. Sopronból 42 személyt menekítettek a cionisták Budapestre. A megyében mindössze négy családot mentesítettek a zsidótörvények hatálya alól. Két mentesítés azonban késve érkezett meg. Ezeket állítólag diplomáciai úton továbbították a Német Birodalomba az „ismeretlen helyen” tartózkodók után.

A Sopronból indított transzport július 8-án érkezett meg Auschwitzba. A „hűséges városban” ez időben megindult a tülekedés az „elhagyott” illetve „gazdátlanná vált” zsidó vagyonért. A 157 zsidó üzletre mintegy 3000 kiigénylési kérvény érkezett. Megkezdték a nemzeti vagyonná lett zsidó vagyon leltározását is. A város polgármestere a főispánhoz intézett átiratában elhárítja a felelősséget azért, mert a vagyon gyors tönkremenetelnek van kitéve.

A soproni gettók felszámolása, a Déli pályaudvarhoz közeli tömörítő táborban „a zsidók okozta károk elhárítása” október derekáig elhúzódott. Ekkorra kibontották az elfalazott kapukat, átjárókat is. Az „árja párja” zsidók a deportálásból visszamaradtak. A tanítóképző kollégiumában elkülönítetten őrizték őket. Sopron téglagyárai 1944 telén szállásul, átvonuló állomásul szolgáltak a deportálásra, kényszermunkára hurcolt volt magyar munkaszolgálatosoknak.

1945. március végén Sopron vidékén az SS-ek félezernyi kényszermunkást agyonlőttek. Ez elől a sors elől mentett meg sok kockázattal több zsidócsoportot Almásy Tibor légvédelmi tüzér főhadnagy. 1988-ban Jeruzsálemben a Világ Népeinek Igaza címmel tüntették ki.

Az 1945-ben visszaszállingózott soproni zsidók pontos száma nem megállapítható. 1600-nál több áldozatot vesztettek, a négyszáznál több, 16 éven aluli gyermekből (háromnegyede ortodox szülőké) és anyjukból egyikük sem került vissza. A zsidóság létszáma Sopronban 1946-ban 274 volt, majd a környékről való beköltözéssel a közösség némi növekedést mutatott. 1949-ben a dr. Hollós Richárd nőgyógyász főorvos vezette neológ gyülekezetnek 284, a Léderer Sándor vezette ortodox közösségnek 124 tagja volt. Az 1950-es évek végére a létszám erősen megcsappant, az ortodox hitközség megszűnt.

Az üldöztetés és a meggyilkolt soproni zsidók emlékét a Tómalom utcai zsidó temetőben 1948 óta márványtáblákon nevek sora és külön emléktábla is őrzi. Itt van az ismeretlen munkaszolgálatosok ápolt tömegsírja is. A múzeumnak berendezett Új utcai zsinagóga udvarára 1987-ben került emléktábla, majd az utcán is avattak a gettó tragikus következményeire, az elhurcolásra emlékeztető táblát. 1992-ben a 400 főnyi zsidó munkaszolgálatos gyalogsági laktanyában történt megmentését a Táncsics utcában emléktáblán örökítették meg. Az 1944-ben ártatlanul meggyilkolt zsidó polgárai emlékére 2004 júliusában a városi önkormányzat a Pap- réten bronz emlékművet állított (Kutas László kitűnő alkotása).

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt bibliográfiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 917-932, Szita Szabolcs

Relationships area

Control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes