View archival description

Subfonds 33 - Sashalom
Reports

Part of X. Hitközségek iratai

Identity area

Reference code

HU HJA X-33

Title

Sashalom

Date(s)

  • 1948 (Creation)

Level of description

Subfonds

Extent and medium

1 pallium

Context area

Name of creator

Sashalom (c. 1925 - 1960?)

Administrative history

Sashalmon csak igen későn, az 1920-as években jelentek meg az első zsidó családok. Néhány éven belül felépült a zsinagóga (1930), létrejött a Chevra Kadisa (1931) és a zsidó temető. Az 1941-es népszámlálás idején Sashalmon 515 (3,6 százalék) izraelita és 183 (1,3 százalék) keresztény vallású zsidó élt. A neológ hitközség 1944 tavaszán 326 főt számlált, élén Lukács Béla állt, az anyakönyvvezető rabbi Eisenberger Géza gödöllői kerületi anyakönyvvezető rabbi volt. Egybefüggő gettó Sashalmon nem létesült, a zsidók elkülönítését a helyi hatóságok csillagos házak kijelölésével oldották meg. A községbe került néhány környező település, például Cinkota zsidó lakossága is. A zsidókat június 30-án szállították át a budakalászi gyűjtőtáborba, ahonnan július 6-a és 8-a között deportálták őket Auschwitzba.

A holokauszt után a maroknyi túlélő újraszervezte a közösséget, rabbit fogadtak, aki a vallási életet a környező települések egy részén (Cinkota, Mátyásföld, Rákoscsaba, Rákoskeresztúr, Rákosliget) is irányította.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Archival history

Immediate source of acquisition or transfer

Content and structure area

Scope and content

Meghívó Dr. Rácz Zoltán rabbi beiktatási ünnepségére 1948

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Conditions governing reproduction

Language of material

Script of material

Physical characteristics and technical requirements

Finding aids

Allied materials area

Existence and location of originals

Existence and location of copies

Related units of description

Notes area

Access points

Subject access points

Place access points

Name access points

Description control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation revision deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Rights area

Digital object metadata

Media type

Mime-type

unknown

Filesize

10 KiB

Uploaded

May 22, 2019 2:19 PM

Digital object (External URI) rights area

Accession area

Actions