new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created January 6, 2016 1:19:06 PM CET human revised August 3, 2016 2:05:46 PM CEST human corporateBody Nagymegyer conventionDeclaration c. 1760 - 1960

Az első zsidók a 18. század második felében érkeztek a településre, de a zsidó közösség lélekszáma csak a 19. században kezdett növekedni. Nagymegyeren 1830-ban 105, 1880-ban pedig már 354 zsidó élt. A hitközség eleinte a dunaszerdahelyi anyahitközséghez tartozott, de az 1840-es években már saját rabbija volt, Joszef Dov Beer Lock (?) személyében, akit a rabbiszékben veje, Jehosua Hesl Katz Weisz követett. Az 1868–1869-es kongresszust követően a hitközség ortodox lett. Az 1870-es években a hitközség zsinagógával, bet midrassal, temetővel, mikvével, valamint talmudtórával és magyar tannyelvű elemi iskolával rendelkezett. A Chevra Kadisa mellett különböző jótékonysági egyletek működtek, többek között a nőegylet és a Bikur Cholim egylet. Az első világháborúban mintegy 40 nagymegyeri zsidó szolgált a hadseregben, közülük többen is elestek.

A nagymegyeri hitközséghez 1922-ban mintegy 80 család tartozott. Ekkor Trebits Jakov volt a hitközség elnöke, akit Mészáros Ludwig követett. A rabbi ugyanebben az időszakban Settin Simon volt, aki jesivát is tartott fenn. Miután 1935-ban meghalt, a nagymegyeri hitközség nem választott új rabbit, a közösség élén Goldberger Pinhasz Aser rabbihelyettes állt. Nagymegyeren 1930-ban összesen 510 zsidó élt, akik közül a népszámlálás alkalmával 337 zsidó nemzetiségűnek vallotta magát, a többiek pedig magyarnak vagy szlováknak.

A két világháború között Nagymegyeren élénk cionista élet folyt, a településen többek között a Betar és a Hásomér Hácáir nyitott fiókszervezetet. Mellettük az ortodox Agudat Jiszrael is aktív volt, és a Zsidó Párt is sikeresen működött a településen: az 1928-as helyhatósági választásokon két képviselőjük bejutott az önkormányzati testületbe.

1938 telén, rögtön miután a település újra magyar fennhatóság alá került, a magyar hatóságok az új szlovák–magyar határ túloldalára telepítettek néhány, magyar állampolgársággal nem rendelkező zsidó családot.

Az ortodox hitközség lélekszáma 1941-ban 522 fő volt a település 4424 számú lakosából, míg az 1944-es áprilisi összeírás 549 fős hitközséget talált a településen. A Chevra Kadisa, a Tóra Emesz, a jótékonysági nőegylet és a J’sod Hatóra mellett a hitközség két tanerős elemi iskolát is fenntartott. A hitközség elnöke Singer Adolf kereskedő volt. 1944. május elején jött létre a gettó, néhány házban, amelyekből a keresztény lakosságot kiköltöztették. Június elején a gettó lakóit – a helyieket és a szomszédos településekről valókat – a városon kívüli gazdaságba vitték, ahonnan aztán Dunaszerdahelyre szállították. Onnan 1944. június 16án valamennyiüket Auschwitzba deportálták.

Még a gettósítás idején sikerült néhány zsidónak megszöknie a településről, akik a partizánokhoz csatlakoztak. Közülük többen részt vettek a szlovák felkelésben, és néhányan el is estek.

A háború után a visszatérő túlélők a hitközségi életet újjászervezték. Goldberger rabbi is a túlélők között volt, és 1949-ig, az Egyesült Államokba való emigrációjáig a közösség élén állott. Nagymegyeren 1948-ban 96 zsidó élt, de 1949-ban többségük alijázott. Ennek ellenére a településen egy kis hitközség az 1960-as évek elejéig létezett. Akkor azonban a helyi zsidók száma olyannyira megfogyatkozott, hogy a hitközség feloszlott. A Nagymegyeren élő zsidók a komáromi hitközséghez csatlakoztak.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás

Satin Simon 1924 1924 Nagymegyer