View authority record

Nagykőrös

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Nagykőrös

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

1778 -

History

Az első zsidók az 1750-es és az 1760-as évek között érkeztek Nagykőrösre. 1808-ban már 76 izraelita élt itt, akiknek 1778 óta hitközségük és szentegyletük volt. Már a 18. században imaházat és iskolát tartottak fenn. Első zsinagógájukat, amelyet a városi tanács segítségével építettek, 1817-ben a zsidó újév napján avatták fel. A hagyomány szerint akkor hangzott el először hazánkban magyarul zsinagógaszentelő.

A nagykőrösi zsidók többsége a 19. század elején az írott források alapján „házaló kereskedő” volt. A zsidóság száma fokozatosan nőtt a városban, 1840-ben 237 (1,4 százalék), 1880-ban

694 (3 százalék), míg 1910-ben már 727 (2,5 százalék) izraelita élt Nagykőrösön. Az első világháborúban 117 nagykőrösi zsidó – tehát a teljes zsidó populáció 16 százaléka – vett részt, akik közül 19en haltak hősi halált. A világháború, valamint az azt követő forradalmi és ellenforradalmi évek a hitközösségi életet megbénították. Először a Tanácsköztársaság, majd a román megszállás alatt fosztották ki a helyi hitközséget. Az ellenforradalmi korszakban sikerült talpra állni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy az 1911-ben földrengésben megrongálódott zsinagóga helyett a hitközség 1925 augusztusában új zsinagógát avatott fel.

A helyi zsidóság fontos szerepet játszott Nagykőrös gazdasági, közéleti és kulturális életében. Sokan voltak közülük ügyvédek, orvosok, városi képviselők, de a legtöbben kereskedők. A város és a környék legnagyobb vállalatait ők alapították és vezették. Többek között: a Neu-féle gyümölcs- és baromfifeldolgozót, a Rosenfeld-féle ecetgyárat, a Pláger és Társa téglagyárat és az ország egyik legsikeresebb élelmiszerexportőr vállalatát, a Benedek József és Fia céget.

Az antiszemitizmus az ellenforradalmi korszak elejétől hangsúlyosan jelen volt a településen. Több szélsőséges szervezet is működött Nagykőrösön, amelynek köszönhetően a világgazdasági válság idején a zsidóságot több támadás is érte. 1932-ben a helyi zsinagógát és több zsidó család lakását rongálták meg, 1933-ban pedig a kaszáskeresztesek szerveztek tüntetést a városban. Sőt 1936-ban még a későbbi nyilas politikus, Böszörmény Zoltán is szervezett egy botrányos kimenetelű, szélsőjobboldali tüntetést Nagykőrösön.

1941-ben 478 (1,6 százalék) izraelita vallású és 58 (0,2 százalék) nem izraelita vallású zsidó élt itt. 1944 áprilisában megkezdték a nagykőrösi zsidók tervszerű kifosztását. 1944 tavaszán a helyi neológ anyahitközség tagjainak száma 375 fő volt. A hitközség elnöke Benedek György kereskedő, anyakönyvvezető rabbija Grósz Dávid volt.

Április 21én már nem nyithattak volna ki a zsidó tulajdonú üzletek, de ez Nagykőrösön nem valósult meg. A városi tanácsnok egyik levele szerint a következők történtek aznap reggel: „Április hó 21-én reggel 9 óra után a főtérre néző helyiségem ablakából láttam, hogy a piactéri zsidó üzleteket kinyitották, és a közönség betódult a boltokba. Megjegyzem, hogy a nagykőrösi zsidóság a rendelet kihirdetéséről rádió útján nem értesülhetett, mert a Magyar Királyi Rendőrség Nagykőrösi Kapitánysága a zsidók tulajdonában lévő 117 rádiókészüléket még 1944. március 22-én összeszedte…” Másnap délelőtt azonban a hatóságok végül is felfüggesztették a zsidó üzletek működését. Ezzel az intézkedéssel a nagykőrösi közellátás igen súlyos helyzetbe került.

A vonatkozó belügyi rendelet szerint Nagykőrösön is létre kellett hozni egy gettót a helyi zsidóság részére. A zsidók elkülönítésére a városi vezetők két tervváltozatot dolgoztak ki. Az egyik szerint az izraelita családokat a mellékutcákban lévő zsidó házakba kellett volna összeköltöztetni úgy, hogy minden család egy-egy szobát vehessen igénybe. Erre vonatkozóan beosztás is készült, amelyet elvetettek, mert így a város külső részein élő „keresztény” földműveseket kellett volna a belvárosi zsidó polgárházakba költöztetni. Ezt azonban nem lehetett megtenni, mert ezeknek az embereknek a lakhelyük egyben a megélhetési forrásukat is jelentette. A másik tervezet szerint a módosabb zsidó családok polgárházaiba lett volna célszerű összeköltöztetni az izraelitákat, ezek azonban nem képeztek összefüggő területet, így nem különültek volna el a keresztények lakhelyétől.

A gettó kijelölése problémájának megoldását végül egy kirendelt miniszteri biztos oldotta meg. A gettó számára 14 zsidó tulajdonú házat jelölt ki a város területén. Ezek a következő házszám alatt voltak: Patay u. 8., 10., 10/A, 10/C, 12., 13. és 16., Szász Károly u. 5., illetve Rákóczi u. 13., 15., 20., 24. és 32. Ezenkívül a zsinagóga és a zsidó elemi iskola is a gettó részei voltak. A gettó tehát heves tiltakozások közepette jött létre, hiszen azt a „keresztény” lakóövezettől és intézményektől teljes mértékben nem sikerült elkülöníteni, másfelől a város központjában volt. Az az esetleges megoldási javaslat is felmerült, hogy a helyi Pláger-féle téglagyárba helyezzék át, de végeredményben a miniszteri biztos javaslata maradt érvényben.

1944. május végén a 450 személyt számláló nagykőrösi zsidóságot 14 lakóház 42 szobájába költöztették össze. Ez átlagosan azt jelentette, hogy egy-egy házba 30-60, egy-egy szobába pedig 10 személy zsúfolódott össze. A gettóvá nyilvánított házak falára a következőt írták fel: „Zsidók lakhelyéül kijelölt épület. Hatósági engedély nélkül idegeneknek belépni tilos.”

1944. június 16-án és 17-én a nagykőrösi gettó lakóit átköltöztették a kecskeméti gyűjtőtáborba, ahonnan június 27-én, illetve 29-én deportálták őket Auschwitz-Birkenauba.

1945 után nagyon kevesen tértek vissza a városba, de sikerült újjáéleszteniük a hitközséget. A holokauszt során 414 nagykőrösi zsidó vesztette életét. Emléküket mártírtábla őrzi a helyi zsinagóga falán.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 807-889, Vági Zoltán Végső István

Places

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes