Horváth László: A gyöngyösi zsidóság története. Gyöngyös, 1999 – mártírlista: pp. 144- 160.
„és a kő zokog” A gyöngyösi zsidóság története és holokausztja. DVD. Gyöngyösi Városi Televízió, 2004
__________________________________________
A Mátra és az Alföld találkozásánál elterülő város fekvése folytán kereskedelme jelentős volt. Ebből is adódott, hogy Gyöngyös zsidósága az egyik legrégibb alföldi zsidó hitközséget alkotta.

Az első adatok a közösségről a 15. századból származnak. A török hódoltság korában is folyamatosan éltek itt zsidók, a 17. században a hódító török hadsereggel szefárd zsidók is érkeztek. A törökellenes háborúk során a város többször is gazdát cserélt, végül teljesen leégett. Az elvonuló törökökkel a zsidók is elhagyták a várost. A 18. század elején telepedtek le a városban új-ra, a helyi földesúr külön engedélyével – és a keresztény lakosság legnagyobb elkeseredésére. 1739-ben sikerült is kiűzetniük a zsidókat, de a városi hatóságok rövidesen pénzszűkébe kerültek, és a zsidókat visszaengedték a városba.

A Chevra Kadisa 1795-ben alakult, a temetőt 1803-ban jelölték ki, az első zsinagóga 1816-ban épült. Elemi iskolájukat, amely a megyében az első volt, 1839-ben nyitották meg. 1835-ben már 595 zsidó élt itt; 1848-ban az összeírt 224 családfőből 110 volt kereskedő, 50 iparos. A gyöngyösi zsidóság tevékenyen részt vett a szabadságharcban, és úgy segítette Kossuthot, ahogyan csak tudta. A Bach-korszakban a hitközség elveszítette önállóságát, élére császári megbízottat ültettek, és a hitközséget kemény pénzbüntetésre ítélték. Ez végül is nem volt haszon nélküli, ugyanis akkor a helyi keresztény lakosságban a zsidók iránt rokonszenv alakult ki, amely egészen az első világháború utánig kitartott. 1858-ban zsidó kórház, 1859-ben héder és talmud-tóra alakult. A hitközségnek több intézménye is volt, így Gyöngyösön nőegylet, Bikur Cholim és Maszkil el Dal egylet is tevékenykedett.
1869-ben status quo ante hitközséget alakítottak, majd 1880-ban a közösség mintegy negyede kivált, és megalakította az ortodox hitközséget. Ellentéteik miatt az elemi iskolát megszüntették, s ettől kezdve a zsidó gyerekek a városi elemi iskolába jártak, illetve igen nagy számban a helyi ferencesek gimnáziumába. Volt olyan időszak az 1870-es, 1880-as években, amikor a tanulók mintegy felét adták.
1872-ben felépült az új status quo ante zsinagóga, amelyet 1897-ben tovább bővítettek. Ismert rabbik: Dániel rabbi (1795), Stein Fülöp (1823), Lippe Wolf (1848), Feigl L. Hermann (1897–1944), Jakab Jenő, Jungreisz Jenő, Neufeld Jenő. Gyöngyösön 1880-ban már 2476 zsidó élt, a népesség 14,7 százaléka, 1941-ben pedig 2071 izraelitát számoltak össze, akik az összlakosság 8,6 százalékát alkották.
A vármegyében a legnagyobb gazdasági súllyal a zsidók itt rendelkeztek. A képviselőtestület virilis tagjai 1872-től kezdve a zsidótörvényekig nagyrészt közülük kerültek ki. A helyi zsidók kitűntek a szőlőművelésben és a borászatban is. Császári engedéllyel adó- és vámmentesen kereskedhettek borukkal, tőkeerős társaik komoly szerepet vállaltak a 19. század végén a filoxéra miatt kipusztult szőlők újratelepítésében. A helyi zsidók számtalan vállalkozást hoztak létre, malmokat, a helyi szőlőművelésre épült szeszfeldolgozó, illetve a Mátra erdei-re alapuló fafeldolgozó ipart.
A bankok vezetésében, a helyi értelmiségiek között, a helyi sajtó szerkesztői, munkatársai és kiadói sorában szerepük domináns volt. Mátrafüred kiépítésében és így az idegenforgalom fellendítésében is fontos szerepet vállaltak. A legjelentősebbek a Hirschl, a Grüsner, a Polgár, a Rusz, a Rosenfeld és a Büchler családok voltak. Gyöngyösről származott lovag Schweitzer Ede tábornok, Décsey Zsigmond kúriai tanácselnök, Visontai Soma parlamenti képviselő, kúriai tag és udvari tanácsos és Kaszab Aladár, a Pesti Izraelita Hitközség elnöke. Gyöngyösi születésű volt Hoffer Ármin, a rabbiképző talmud tanára, Silberfeld Jakab békéscsabai és Spiegel Ármin esztergomi rabbi is.
Több nagy tűzeset után 1917-ben a tűzvész a város jelentős részét, köztük a zsinagógákat, a hitközségek épületeit és a zsidók házait és boltjait is elpusztította. Az első világháború harcaiban 34 gyöngyösi zsidó halt hősi halált. A vörös- és a fehérterror egyaránt szedett áldozatokat a városban élő zsidó közösségből. A vörösök kivégezték Welt Ignác kereskedősegédet, a fehérterror két gyöngyösi zsidó életét követelte. Sok zsidót letartóztattak, akik csak hosszú idő után kerültek szabadlábra.
Az első világháború elvesztése, a forradalmak és Trianon a helybeli zsidóság életében más területeken is jelentős változást hoztak. Piacaik beszűkültek, és a helyi antiszemitizmus fellángolásával helyzetük megnehezedett. A vármegyében az egyetlen pogrom is itt ment végbe, 1920 januárjában, a nemzetgyűlési választások kampánya alatt. A városi értelmiség körében az antiszemita elemek jelentős súlyt képviseltek, s a fajvédő szervezetek helyi csoportjai is hamar megalakultak. A városi képviselőtestület munkájában zsidó képviselők csak 1923-tól vehettek ismét részt.
A leégett zsinagóga helyett 1920-ban ideiglenesen kis imaház épült. 1921-ben ifjúsági kör, 1925-ben ifjúsági zeneegylet alakult. 1930-ban avatták fel a Baumhorn Lipót tervezte monumentális zsinagógát. Az utolsó gyöngyösi rabbi Jakab Jenő volt, aki később családjával együtt a holokauszt áldozatául esett.
A gyöngyösi zsidó közösség tagjai között 1929-ben 152 kereskedőt, 63 magántisztviselőt,
62 kisiparost, 56 gazdálkodót, 20 ügyvédet, 15 orvost, 12 munkást, 3 mérnököt, 4 köztisztviselőt, egy vállalkozót és egy újságírót találhattunk. 1930-ban irodát nyitott a városban a Hásomér Hácáir, amely a Keren Kajemet számára pénzt is gyűjtött, méghozzá olyan sikeresen, hogy egész Magyarországon itt gyűlt össze a legtöbb adomány.
A harmincas években Szálasi nyilas pártjának jelentős szervezete volt Gyöngyösön, mivel Szálasi korábban egy ideig a városban volt katonatiszt, és itt jelentős ismertséggel rendelkezett. A pártot 1938 elején a kormány államellenes jellege miatt betiltotta. Gyöngyösön február 22-én éjszaka házkutatást tartottak a városi orvos, az egyik vezető ügyvéd és az egyik városi tanácsnok lakásán.
A gyöngyösi Baross Szövetség a „keresztény vevő és eladó egymásra találása céljából alakult”, kezdetben iparosok és kereskedők, majd orvosok és ügyvédek is csatlakozhattak hozzá. 1939-ben Gyöngyösön könyvet jelentettek meg, amelyben a keresztény iparosok és kereskedők névsorát közreadták. Nyolc orvos, egy fogorvos, egy állatorvos és öt ügyvéd is szerepelt a névsorban. A szélsőjobboldali fajvédők hamarosan a Nyilaskeresztes Pártban tömörültek, két gyógyszerész, majd egy orvos volt a vezetőjük. Jelentős befolyásuk volt a városban a kispolgárság és a szegény paraszti rétegek között. Szálasi nyilas pártjának csak helyben mintegy négyszáz tagja volt. A párt megyei vezetője, Frankó Endre, a nyilas hatalomátvétel után a megye vezetőjévé vált. 1939-ben és 1942-ben jelent meg a gyöngyösi zsidóság történetét szélsőséges antiszemita módon feldolgozó két kötet a nyugdíjas Bachó László alezredes, helytörténész tollából.
A negyvenes évek elején komoly pozícióharc folyt a hosszabb ideje a polgármesteri posztot betöltő, mérsékeltebb nézeteket valló Puky Árpád és a helyére törő, szélsőséges nézeteket valló Makrányi Gyula között. Ez utóbbit támogatták a vezető antiszemita értelmiségi csoport tagjai, többek között Polónyi Zoltán gyógyszerész, Jesztrebényi Lajos ügyvéd és Bakó Oszkár városi tanácsos, aki egyik legfőbb képviselője volt a zsidókat minden területről kiszorítani akaró rétegeknek. Az 1939-es polgármester választáson ez a csoport igyekezett Puky Árpád híveit megfélemlíteni, akkor azonban Pukyt még nem sikerült megbuktatniuk. Erre 1942. március 31-én került sor.
1944 áprilisában a status quo ante hitközségnek 1356 tagja volt. Az elnöki tisztséget Vajda Ármin ügyvéd töltötte be, rabbiként pedig Feigl L. Hermann és Jakab Jenő szolgált. Az ortodox hitközség 466 főt számlált, elnöke Jakabovits Nándor, rabbijai pedig Jungreisz Jenő és Neufeld Jenő voltak.
A Gyöngyösi járásban 1944-ben 174 zsidó élt, akiket a bagólyuki gettóban gyűjtöttek össze.
A németek bevonulása után sorozatban jöttek a különböző tiltó rendeletek, illetve a sárga csillag viseléséről szóló határozat. A városból internálták Kardos Sámuel fakereskedőt, Neumann Miklós rövidáru kereskedőt, Waldner Fülöp ügyvédet és mint veszedelmes kommunistákat, Friedmann Ernő terménykereskedőt, illetve Vas Zsigmond vaskereskedőt. Waldner Gyula textilkereskedőt 1919-es tevékenységéért hurcolták el. Egyikük sem tért vissza. Bezárták az üzleteket, összesen kilencvenhármat, le kellett adni a rádiókészülékeket, a telefonokat, a kerékpárokat. Öt városi tisztviselőt mentettek fel származása miatt. A gettóba zárást előíró rendelet a városban 1824 főt érintett.

A gettót az Újtelepen, a Kassai út, a Laktanya út, a Bethlen út és az újtelepi utak által határolt terület épületei, illetve a Bányász és az Encsi utcákban lévő, földszintes és emeletes, ma már nem álló bányászházai alkották. A gettó területét szögesdróttal vették körül, a költöztetést május 13-ra fejezték be. Az ide költöztetett emberek itt is nagyon zsúfolt körülmények közé kerültek, egy-egy szobába legalább tíz ember jutott. A visszaemlékezések szerint a gettósítást az újvidéki vérengzésekben hírhedtté vált Zöldy Márton felügyelte. A zsidó tanács tagjai Vajda Ármin elnök, Hajdú Dezső, Feigl L. Hermann rabbi, Jungreisz Jenő és Jakobovits Nándor voltak.

A gettóba Bachó László ny. alezredes vezetésével nyilas tagokból álló bizottság szállt ki. Úgy találták, hogy a gettólakók túlságosan jó körülmények között élnek, ezért Györkényi László rendőrkapitányt, aki a helybeli nyilasok régi ellenfele volt, a belügyminisztériumban és a Gestapónál egyaránt feljelentették. Ennek következtében május 18-án Györkényit áthelyezték Ceglédre. A városban a zsidó ügyek intézője a továbbiakban Hajniki rendőrkapitány és Stranzl városi tanácsos volt. Június elsején elvitték a munkaszolgálatra újból kiválasztott férfiak utolsó csoportját. Horváth Kálmán százados itt is válogatott a korosztályon túli férfiakból mintegy 200300 embert. A gettó többi lakóját június 8-án, úrnapján a déli órákban hajtották ki a vasútállomásra. A végrehajtási parancsnok megmozdulástól tartott, a Vasút utcát és a környékét a bevagonírozás idejére lezáratta. A gyöngyösi gettó lakóit Hatvanba vitték, a cukorgyárba, ott voltak kéthárom napig, nagyon rossz körülmények között, majd a hatvani, a gödöllői és az aszódi gettó lakóival együtt vagonírozták be őket. Az elmegyógyintézet zsidó betegeit is deportálták, akik a zsúfolt marhavagonokban rettenetes jeleneteket rendeztek. A halálvonat június 12-én este érkezett Kassán keresztül Auschwitzba. Az érkezőket jórészt válogatás nélkül küldték a gázkamrákba.

Mintegy 500-550 fő tért vissza Gyöngyösre, helyiek és környékbeliek. 1946-ban 461 fő volt a hitközség tagja. A túlélők többsége a munkaszolgálatból tért vissza. Újjászervezték a hitközséget, rendbe hozták a zsinagógát, amely újból működni kezdett. A megszentségtelenített tóratekercseket a temetőben eltemették.

A holokauszt áldozatainak 1947-ben a zsidó temetőben emlékművet emeltek. A gyöngyösi zsidók 1948-ban nagy ünnepséget rendeztek Izrael Állam megalakulásának a tiszteletére. A városban 1949-ben 414 zsidó élt, a status quo ante hitközségnek 312, az ortodoxnak 102 tagja volt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 536-563, Szegő Ágnes