View authority record

Dunaszerdahelyi hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Dunaszerdahelyi hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

c. 1683 -

History

A településen régóta éltek zsidók. Egyes források szerint a Thököly Imre vezette kurucok 1683-as magyarbrodi vérengzésének túlélői Dunaszerdahelyre menekültek, ahol hitközséget alapítottak. 1727-ben összeírták a helyi zsidó lakosokat. 17 családot találtak a településen, köztük olyanokat is, akik már több mint húsz éve ott laktak. Dunaszerdahelyen 1735-ban 16 zsidó család élt. Ekkor már rabbijuk is volt, Simon Dávid személyében, aki 1762-ig állt a közösség élén.

1739-ban a település földesura, Pálffy János gróf privilégiumlevelet adott a hitközségnek, melyből többek között kiderül, hogy a közösség élén ekkor ún. zsidóbíró (Judenrichter) állt. A helyi rabbinátus alá 1774-ban 121 család tartozott. Többségük dohány vagy gyertyakereskedő volt. A közösség létszáma gyorsan növekedett: a városban 1828-ban 982, 1840-ban 1239, 1880-ban pedig 1874 zsidó élt. Többségük iparral és kereskedelemmel foglalkozott, főleg mezőgazdasági termények feldolgozásával és eladásával. Dunaszerdahely szülötte a híres utazó és felfedező, Vámbéry Ármin (1832–1913).

A 1819. század során Dunaszerdahely – neves rabbijainak köszönhetően – ismert vallási központ volt. 1784 és 1800 között Alexander Meizlis volt a helyi rabbi, őt Dávid Deutsch követte. 1810-ban Büchler Áron lett a rabbi, aki a városban híres jesivát alapított. 1840 és 1851 között Chatam Szófer egyik tanítványa, Eliezer Lippman Stein volt Dunaszerdahely rabbija. Rabbisága idején nyílt meg – feltehetően 1848-ban – a helyi zsidó elemi iskola. 1852 és 1866 között a magyarországi rabbik egyik kiemelkedő egyénisége, Jehuda Aszód állt a közösség élén, aki hosszú időre meghatározta a közösség arculatát. Az ő idejében épült az új, 800 fős „nagyzsinagóga” és a mikve, amely egyben városi fürdőként is szolgált. Jehuda Aszód rabbit fia, Aharon Smuel Aszód követte, aki mintegy negyven éven át, 1905-ig állt a közösség élén. Rabbisága idején Dunaszerdahely a többi irányzattal meg nem alkuvó ortodoxia egyik központja volt Magyarországon. Dunaszerdahely rabbija 1906 és 1925 között Smuel Halevi Weinberger volt. Az ő idejében költözött nagyobb épületbe az elemi iskola és nyílt meg a hitközség öregotthona is.

Az első világháborúban több tucat dunaszerdahelyi zsidó szolgált a hadseregben, közülük hat esett el. A háborút követően zsidóellenes zavargások voltak Dunaszerdahelyen, amelyeket azonban zsidó önvédelmi csoportok hamar levertek. Ezen alakulatokat főleg a háborút megjárt volt zsidó katonák szervezték.

A két világháború között a dunaszerdahelyi zsidók száma már meghaladta a két és fél ezret. Az 1920-as és 1930-as években a következő elnökök követték egymást a hitközség élén: Joszef Eliezer Bisitz, Meir Wesner, Jehuda Leib Hübsch és Slomo Jehuda Weisz. 1925-ban váratlanul meghalt Weinberger rabbi, és az új rabbi megválasztása kapcsán a hitközség két pártra szakadt. A hitközség tagjainak többsége végül Weinberger Hillélt választotta rabbinak. Az elégedetlenek azonban 1927-ban kiléptek a hitközségből, és Édat Jiszrael néven önálló hitközséget hoztak létre. Rabbijuknak a hitközség dájánját, Aser Ansel Katzot választották meg. Katz rabbi jesivát is alapított, így ettől kezdve a városban két jesiva működött. Az 1930-as években összesen mintegy 350 bóher tanult a két jesivában, amelyek egészen az 1940-es évek elejéig működtek.

A két világháború között a városban több zsidó párt is aktív volt, köztük a legszélesebb bázissal a Zsidó Párt rendelkezett. Ez az alakulat az 1928-as helyhatósági választásokon a szavazatok mintegy 20 százalékának megszerzésével a második helyen végzett. Kornfeld Ármin, a Zsidó Párt helyi listavezetője, hosszú évekig a város polgármesterhelyettese volt. 1920-ban az Agudat Jiszrael is fiókszervezetet hozott létre a városban. Az 1920-as és az 1930-as években még újságjuk is volt, a Jüdischer Herold. Az 1928-as helyhatósági választásokon ők is szereztek néhány helyet a városi önkormányzatban. 1935-ban az agudások az egyik Dunaszerdahely melletti gazdaságban hachsarát is szerveztek. Az Agudat Jiszraelen kívül különböző cionista szervezetek is működtek a városban, és főleg a fiatalok körében voltak népszerűek. A Maccabi sportegyesülethez több százan csatlakoztak, de a nők WIZO szervezete is sok tagot vonzott. Az 1930-as népszámlálás alkalmával a város 2654 zsidó lakosa közül 2186 zsidó nemzetiségűnek vallotta magát.

Az első bécsi döntést követően a csehszlovák csapatok 1938. november 4-én, pénteken vonultak ki a városból. Még aznap éjjel a Hlinkagárda tagjai Pozsonyban, Nagyszombaton és környékén összeszedték a „hontalan”, azaz magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat, és autóbuszon Dunaszerdahelyre szállították őket. A magyar hadsereg november 6-án vonult be a városba.

Néhány nap múlva a csendőrök összeszedték Dunaszerdahelyen a lengyel, orosz és kárpátaljai zsidókat, még akkor is, ha rendelkeztek csehszlovák állampolgársággal. Ugyancsak összegyűjtötték azokat a magyar állampolgársággal rendelkező zsidókat, akik egyben csehszlovák állampolgárok is voltak. Ezeket a csoportokat – több száz zsidót – az új magyar–szlovák határon túlra, Somorja és Pozsony közé szállították, és a kemény télben sátortáborban helyezték el őket.

A tábor lakóit a környék három hitközsége – a dunaszerdahelyi, a somorjai és a pozsonyi – látta el élelemmel, meleg takarókkal és gyógyszerrel. A magyar hatóságok a tábort egy hónap elteltével feloszlatták, s az ott tartózkodók visszatérhettek lakhelyükre. Azok a magyar állampolgársággal rendelkező zsidók, akiket a szlovákok november 5-én Dunaszerdahelyre vittek, átmehettek Magyarországra. Az idegen állampolgárságú zsidók továbbra is szoros rendőri felügyelet alatt éltek, nem mozoghattak szabadon, és 1941-ban első áldozatai lettek a KamenyecPodolszkij térségében végrehajtott tömeggyilkosságnak.

1940-ban Dunaszerdahelyen működött a II. székesfehérvári hadtestparancsnokság kirendeltsége, és a környékről ide rendelték be a munkaszolgálatra behívottakat. Ide érkeztek többek között a galántai, a győri, a gútai és a somorjai munkaszolgálatosok. Számukra hitközségi épületeket foglalt le a katonaság szállásnak, például az iskolát és a talmudtórát.

A város lakossága 1941-ban 6584 fő volt, akik közül 2645 volt izraelita vallású. A helyi sajtó a negyvenes években Dunaszerdahelyt „kis Palesztina” néven emlegette. A magyar hatóságok 1941 nyarán 6070 „megbízhatatlannak” ítélt zsidót összegyűjtöttek, és a kistarcsai, valamint a garanyi internálótáborba vittek. Néhány hónap múlva azonban hazaengedték őket, s az internálást rendőri felügyeletre változtatták.

1942-ban elkezdődött a szlovákiai zsidók deportálása. Mivel a helyi zsidó közösségben sokaknak voltak Szlovákiában élő rokonaik, Dunaszerdahely a Szlovákiából menekülők egyik fogadó állomása lett. A menekültek többek között hamis papírokat kaptak.

A helyi ortodox hitközség lélekszáma az 1944-es áprilisi összeírás szerint 2000 fő volt. Az elnöki posztot Wetzler József kereskedő töltötte be. Anyakönyvvezető rabbi Weinberger Hillél, a rabbik pedig Katz Antal, Katz Mór, Salczer Dávid, Weinberger Jenő és Weinberger Pál voltak. A hitközség – a Chevra Kadisa mellett – fenntartott elemi iskolát, Adar Jiszraelt, nőegyletet, Torász Chászádot, szegény gyermekeket felruházó egyletet, árvaegyletet, betegeket gyámolító egyletet és talmudtórát.

1944. március 21-én Dunaszerdahelyen is megjelent az SS. Feloszlatták a hitközséget, helyébe elrendelték a zsidó tanács megalakítását, melynek élére ifj. Wetzler Józsefet nevezték ki Judenältesterként. Legaktívabb munkatársa Spitzer József tanácstag volt. Május 10-én minden férfit 48 éves korig bevonultattak munkaszolgálatra. Ugyanaznap megjelent a helyi gettó létrehozására vonatkozó rendelet is. A gettósítás a Dunaszerdahelyi járás alábbi településeit érintette (zárójelben az izraelita vallásúak, illetve az összlakosság lélekszáma):

Albár (5; 535),
Amadékarcsa (2; 845),
Baka (5; 940),
Balázsfa (11; 276),
Balony (1; 761),
Bős (69; 3410),
Csallóközkürt (21; 1013),
Csallóköznádasd (3; 501),
Csiliznyárad (5; 707),
Csilizpatas (5; 726),
Csilizradvány (7; 923),
Dercsika (1; 524),
Dunakisfalud (3; 467),
Felbár (1; 754),
Felsővámos (5; 725),
Förgepatony (43; 1431),
Gelle (40; 937),
Hegyéte (5; 412),
Királyfiakarcsa (16; 968),
Lögérpatony (3; 1218),
Nagybodak (4; 661),
Nagylúcs (11; 397),
Nagymad (1; 504),
Nagyudvarnok (3; 476),
Nemesabony (24; 1222),
Nemeshodos (8; 1217),
Nyárasd (17; 2321),
Nyékvárkony (12; 1737),
Padány (14; 770),
Pódatejed (21; 739),
Pozsonyeperjes (15; 1236),
Sikabony (4; 1198),
Szap (8; 661),
Szentmihályfa (5; 1033), Tő-
nyeistál (29; 1764) és
Vásárút (30; 1851).

A helyi gettót a Bacsák és a Csillag utcákban, illetve ezek közvetlen környékén állították fel. Ide tömörítették a patasi, a somorjai és a nagymegyeri zsidókat is. Napirenden volt az üldözöttek kifosztása, kínzása és verése. Ezek Bárki Ernő és Benkő Jenő rendőrtisztek irányítása alatt folytak. A helyi sajtó beszámolója szerint május 17-én már 3200 ember volt a gettóban, akiknek motozása és csomagjaik átvizsgálása 235 csendőr és 200 bizalmi egyén feladata volt. Június 5-én megint munkaszolgálatra soroztak – ezúttal az 1925–1926-os születésűeket –, így ezután a gettóban szinte csak nők, gyerekek és öregek maradtak. A gettót június 8-án ürítették ki, amikor a zsidókat a zsinagógába vitték, majd június 15-én valamennyiüket Auschwitzba deportálták.

A háborút követően mintegy 650 túlélő tért vissza Dunaszerdahelyre; a háborút megelőzően egy részük a környező településeken élt. Újjászervezték a hitközséget, amelynek elnöke Joszef Weisz, rabbija pedig Weinberger Jehiel lett. A háború utáni időszakban Weinberger rabbi egész Dél-Szlovákia vallási vezetője volt, 1946-ban az Egyesült Államokba távozott.

1946-ban a jesiva is újra megnyílt Moshe Neuschloss rabbi vezetésével. Mintegy harminc bóher tanult benne. Amikor 1948-ban Neuschloss rabbi szintén az Egyesült Államokba vándorolt, a jesiva bezárt. Neuschloss rabbi távozását követően Joszef HaKohen Steiner lett Dunaszerdahely rabbija. A városban 1948-ban 658 zsidó élt, 1948–1949 folyamán azonban többségük alijázott vagy emigrált. 1949 végén mindössze 180 zsidó maradt Dunaszerdahelyen. A hitközség azonban megmaradt, s a városban még 1990-ban is mintegy 20 zsidó család élt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 616-634, Kovács Tamás

Places

Dunaszerdahely, Dunajská Streda, Niedermarkt, סרדאהלי, today in Slovakia
https://goo.gl/hOqdVW

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes