View authority record

Bonyhádi Zsidó Hitközség

Identity area

Type of entity

Corporate body

Authorized form of name

Bonyhádi Zsidó Hitközség

Parallel form(s) of name

Standardized form(s) of name according to other rules

Other form(s) of name

Identifiers for corporate bodies

Description area

Dates of existence

c. 1754 - c. 1960

History

A Völgységi járás székhelye, ahol a 40 768 fős lakosságból 1941-ben 1301 személy vallotta magát izraelita vallásúnak, s ahol 21 kikeresztelkedett személy is élt. A járásban az 1941-es népszámlálás adatai alapján az alábbi településeken éltek zsidók (zárójelben az összlakosság, illetve az izraeliták lélekszáma):

Aparhant (4; 1283),
Bonyhád (1159; 8333),
Kakasd (28; 2123),
Kéty (2; 1113),
Kisvejke (3; 703),
Mórágy (4; 1898),
Szálka (39; 1313),
Tevel (10; 2516) és
Zomba (52; 2914).

Tolna vármegye legnagyobb zsidó hitközsége alapításának időpontja bizonytalan. A temetőben a legrégebbi sírkő 1703-ból való, s a közösségnek 1764-ben már imaháza volt. Az 1735-ös népszámlálás még nem említett zsidókat Bonyhádon. Az első adóösszeírás, amelyben bonyhádi zsidók szerepelnek, 1741-ből való. 1754-ben megalakult a Chevra Kadisa, amely a hitközség alapját képezte. A türelmi adót is a Chevra Kadisa szedte be. A hitközség a helyi földesurak jóvoltából a bíráskodás és a gazdaság terén önállósággal bírt, s ez bizonyos fokig a helyi rendfenntartás jogát is magában foglalta. Az 1781-ben 382 főt számláló zsidó község 1794-ben új zsinagógát épített, miután a korábbi tűzvészben leégett. 1848–1849-ben 36 bonyhádi zsidó vett részt a szabadságharcban. Az 1857-ben Szekszárdon tartott zsidó tanügyi értekezleten a bonyhádiak büszkén hangoztatták, hogy 1850 előtt Pest, Pozsony és Pápa után az övéké volt a legjelentősebb hitközség Magyarországon. A zsidó közösségnek 1851-ben 2281, 1857-ben már 2351 tagja volt, jóllehet a módosabbak ezekben az években Pécsre, Eszékre és Bajára költöztek. A hitközségben jeles Talmudtudós rabbik működtek (Bisenc, Spitz, Boszkovitz, Perls Mózes, Heller). A hitközség 1868-ban kettévált, külön neológ és ortodox hitközség létesült. Az ortodox hitközségnek volt hédere, talmud-tórája és jesivája, mikvéje és maceszsütödéje. A főként kereskedelemmel foglalkozó zsidók lélekszáma Bonyhádon 1910-ben 1153 (16,4 százalék), 1920-ban 1058 (15,2 százalék), 1930-ban 1022 (14,6 százalék), 1941-ben pedig 1159 (13,9 százalék) volt. Zsidónak minősített nem izraelita vallású személy akkor 16 volt, s Tolna vármegyében ritka jelenségként ugyanekkor két jiddis anyanyelvű lakost is regisztráltak.

A kisvárosban a zsidók és a nem zsidók kapcsolata általában jó volt, de a fehérterror idején a helyzet rosszabbodott. 1919-ben a rendőrség hagyta, hogy az ellenforradalmi bandák a zsidókat a nyílt utcán ütlegeljék, házaikba betörjenek, és vagyonukban kárt tegyenek.

1940-ben a fiatal férfiak egy részét behívták munkaszolgálatra. A behívottak Budafokon (Hárossziget), Hajmáskéren, Szekszárdon, Vácott és az erdélyi hegyekben teljesítettek szolgálatot. 1941-ben és 1942-ben újabb behívók érkeztek, és több száz embert Marcaliba, majd külföldre (Lengyelország, Ukrajna) vittek dolgozni. 1943-ban a kisváros maradék zsidó férfiait is behívták, és Nagylakra vitték dolgozni. 1944-ben a településen 2 hitközség működött, egy ortodox és egy neológ. Jelentősebb volt az ortodox, amelynek 750 tagja volt; ezek közül ekkor 132-en fizettek hitközségi adót. A hitközség 13 alkalmazottat tartott el, köztük 2 elemi iskolai tanítót és két talmud-tóra oktatót. A két intézményben összesen 184 gyerek tanult. A jelentős vagyonnal bíró hitközségnek Chevra Kadisája, nőegylete és Bikur Cholim (beteglátogató) egylete is volt. 1944. június 16-án Jaross Andor utasítására a Bonyhádi Izraelita Hitközség Betegsegélyező és Komasági Egyletét, a leányegyletet és a nőegyletet feloszlatták, vagyonát zár alá vették. A hitközség tagjai közül 1944 tavaszán 150-en teljesítettek munkaszolgálatot. Az anyakönyvvezető rabbi Pressburger Áron, a rabbi Pollák Ábrahám volt. A neológ hitközségnek 376 tagja volt, akik közül 96-an adóztak. A rabbi mellett 5 alkalmazottat tartottak, többek között a 42 tanulót oktató elemi iskolai tanítót. A bérházzal, értékpapírokkal és készpénzvagyonnal rendelkező hitközségnek önálló Chevra Kadisája, nőegylete és Rofé Cholim egylete volt. Anyakönyvvezető rabbijuk Schwarz Lajos volt.

1944. április 3-án kidobolták Bonyhádon a zsidókat sújtó intézkedéseket. Ekkor kellett beszolgáltatniuk a rádiókat, a telefonokat és a fényképezőgépeket, meg kellett jelölniük üzleteiket, este hattól reggel hétig nem tartózkodhattak az utcán, és nem hagyhatták többé el Bonyhád területét. Az alispán 1944. május 5-i jelentése szerint ekkor 1268 bonyhádi lakos minősült zsidónak. Május 15-én Bonyhádon két gettót állítottak fel, amelyekben összesen 1344 embert zsúfoltak össze. A „felső” gettó a neológ, az „alsó” az ortodox zsinagóga mellett volt. Az alsóban továbbra is működött a mikve, mindkét gettó lakói ezt használhatták tisztálkodásra hetente kétszer. Ide szállították a bátaszéki zsidókat is (77 főt) s a Bonyhádi járás területének községeiből 90 személyt. A bonyhádiak közül 1177-en kerültek a gettókba. 1944. június 28-án szállították ide a szekszárdi elmekórházban ápolt mintegy hatvan zsidó beteget. Egy zsidó iskola és két zsinagóga működött. A gettóban a csendőrök állandóan értéktárgyak után szimatoltak, és a vallomásokat szörnyű kínzásokkal csalták ki áldozataikból.

A Bonyhádon összegyűjtött zsidókat a gettókból a sportpályára szállították, ahol két napot töltöttek. A visszaemlékezők megemlítették, hogy néhányan a keresztény lakosságból segítették őket étellel, de a többség közömbös volt. Ebben az időszakban a legsegítőkészebbek a cigányok voltak. A bonyhádi gettóban tartózkodókat július 1-jén és 2-án vonattal a pécsi Lakits-laktanyába vitték. A vonat egy teljes éjszakán át vesztegelt a síneken, mert a légitámadások a vasútvonalat megrongálták, és meg kellett várniuk a pálya kijavítását. A pécsi pályaudvarról gyalogmenetben mentek a pécsi Lakits-huszárlaktanyába, amelyet akkortájt Endre László is meglátogatott. Javaslatára a szekszárdi elmekórházból a bonyhádi gettóba szállított hatvan elmebeteget úgy helyezték el, hogy bevagonírozáskor minden vagonba kerüljön belőlük. A deportáló vonatok július 4-én indultak az Újdombóvár–Veszprém–Komárom–Érsekújvár útvonalon, s július 9-én délután 3 órakor érkeztek Auschwitzba. A munkaszolgálatosokat nem deportálták, ők október 17-ig Bonyhádon maradtak. Ekkor haza akarták engedni őket, de hirtelen SS-egységek jelentek meg a helyszínen, és tüzet nyitottak. Aznap mintegy 1200 munkaszolgálatos halt meg. Bonyhádon 1949-ben két hitközség is létezett: az ortodox 172 fővel, közülük 69en fizettek adót. A rabbi Moskovits Dávid, a hitközség elnöke Galandauer Manó, ügyvezetője Bauer Dávid volt. A hitközségnek Chevra Kadisája és Gmilusz Chaszadim egylete is volt. Ennél szerényebb lélekszámmal, 108 fővel alakult újjá a neológ hitközség, s itt mindössze 36-an fizettek adót. A hitközség elnöke Eisner János volt. A neológ hitközséget 1950-ben a dél-dunántúli községkerülethez osztották be. 1963-ban Bonyhádon mindössze négy zsidó család élt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp 1120-1144, Toronyi Zsuzsanna

Places

Legal status

Functions, occupations and activities

Mandates/sources of authority

Internal structures/genealogy

General context

Relationships area

Control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation, revision and deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Maintenance notes