new approved conventionDeclaration detailLevel http://ica-atom.org/doc/RS-2#5.4 created August 23, 2015 6:07:02 PM CEST human revised August 5, 2016 12:57:55 AM CEST human corporateBody Bonyhádi Zsidó Hitközség conventionDeclaration c. 1754 - c. 1960

A Völgységi járás székhelye, ahol a 40 768 fős lakosságból 1941-ben 1301 személy vallotta magát izraelita vallásúnak, s ahol 21 kikeresztelkedett személy is élt. A járásban az 1941-es népszámlálás adatai alapján az alábbi településeken éltek zsidók (zárójelben az összlakosság, illetve az izraeliták lélekszáma):

Aparhant (4; 1283), Bonyhád (1159; 8333), Kakasd (28; 2123), Kéty (2; 1113), Kisvejke (3; 703), Mórágy (4; 1898), Szálka (39; 1313), Tevel (10; 2516) és Zomba (52; 2914).

Tolna vármegye legnagyobb zsidó hitközsége alapításának időpontja bizonytalan. A temetőben a legrégebbi sírkő 1703-ból való, s a közösségnek 1764-ben már imaháza volt. Az 1735-ös népszámlálás még nem említett zsidókat Bonyhádon. Az első adóösszeírás, amelyben bonyhádi zsidók szerepelnek, 1741-ből való. 1754-ben megalakult a Chevra Kadisa, amely a hitközség alapját képezte. A türelmi adót is a Chevra Kadisa szedte be. A hitközség a helyi földesurak jóvoltából a bíráskodás és a gazdaság terén önállósággal bírt, s ez bizonyos fokig a helyi rendfenntartás jogát is magában foglalta. Az 1781-ben 382 főt számláló zsidó község 1794-ben új zsinagógát épített, miután a korábbi tűzvészben leégett. 1848–1849-ben 36 bonyhádi zsidó vett részt a szabadságharcban. Az 1857-ben Szekszárdon tartott zsidó tanügyi értekezleten a bonyhádiak büszkén hangoztatták, hogy 1850 előtt Pest, Pozsony és Pápa után az övéké volt a legjelentősebb hitközség Magyarországon. A zsidó közösségnek 1851-ben 2281, 1857-ben már 2351 tagja volt, jóllehet a módosabbak ezekben az években Pécsre, Eszékre és Bajára költöztek. A hitközségben jeles Talmudtudós rabbik működtek (Bisenc, Spitz, Boszkovitz, Perls Mózes, Heller). A hitközség 1868-ban kettévált, külön neológ és ortodox hitközség létesült. Az ortodox hitközségnek volt hédere, talmud-tórája és jesivája, mikvéje és maceszsütödéje. A főként kereskedelemmel foglalkozó zsidók lélekszáma Bonyhádon 1910-ben 1153 (16,4 százalék), 1920-ban 1058 (15,2 százalék), 1930-ban 1022 (14,6 százalék), 1941-ben pedig 1159 (13,9 százalék) volt. Zsidónak minősített nem izraelita vallású személy akkor 16 volt, s Tolna vármegyében ritka jelenségként ugyanekkor két jiddis anyanyelvű lakost is regisztráltak.

A kisvárosban a zsidók és a nem zsidók kapcsolata általában jó volt, de a fehérterror idején a helyzet rosszabbodott. 1919-ben a rendőrség hagyta, hogy az ellenforradalmi bandák a zsidókat a nyílt utcán ütlegeljék, házaikba betörjenek, és vagyonukban kárt tegyenek.

1940-ben a fiatal férfiak egy részét behívták munkaszolgálatra. A behívottak Budafokon (Hárossziget), Hajmáskéren, Szekszárdon, Vácott és az erdélyi hegyekben teljesítettek szolgálatot. 1941-ben és 1942-ben újabb behívók érkeztek, és több száz embert Marcaliba, majd külföldre (Lengyelország, Ukrajna) vittek dolgozni. 1943-ban a kisváros maradék zsidó férfiait is behívták, és Nagylakra vitték dolgozni. 1944-ben a településen 2 hitközség működött, egy ortodox és egy neológ. Jelentősebb volt az ortodox, amelynek 750 tagja volt; ezek közül ekkor 132-en fizettek hitközségi adót. A hitközség 13 alkalmazottat tartott el, köztük 2 elemi iskolai tanítót és két talmud-tóra oktatót. A két intézményben összesen 184 gyerek tanult. A jelentős vagyonnal bíró hitközségnek Chevra Kadisája, nőegylete és Bikur Cholim (beteglátogató) egylete is volt. 1944. június 16-án Jaross Andor utasítására a Bonyhádi Izraelita Hitközség Betegsegélyező és Komasági Egyletét, a leányegyletet és a nőegyletet feloszlatták, vagyonát zár alá vették. A hitközség tagjai közül 1944 tavaszán 150-en teljesítettek munkaszolgálatot. Az anyakönyvvezető rabbi Pressburger Áron, a rabbi Pollák Ábrahám volt. A neológ hitközségnek 376 tagja volt, akik közül 96-an adóztak. A rabbi mellett 5 alkalmazottat tartottak, többek között a 42 tanulót oktató elemi iskolai tanítót. A bérházzal, értékpapírokkal és készpénzvagyonnal rendelkező hitközségnek önálló Chevra Kadisája, nőegylete és Rofé Cholim egylete volt. Anyakönyvvezető rabbijuk Schwarz Lajos volt.

1944. április 3-án kidobolták Bonyhádon a zsidókat sújtó intézkedéseket. Ekkor kellett beszolgáltatniuk a rádiókat, a telefonokat és a fényképezőgépeket, meg kellett jelölniük üzleteiket, este hattól reggel hétig nem tartózkodhattak az utcán, és nem hagyhatták többé el Bonyhád területét. Az alispán 1944. május 5-i jelentése szerint ekkor 1268 bonyhádi lakos minősült zsidónak. Május 15-én Bonyhádon két gettót állítottak fel, amelyekben összesen 1344 embert zsúfoltak össze. A „felső” gettó a neológ, az „alsó” az ortodox zsinagóga mellett volt. Az alsóban továbbra is működött a mikve, mindkét gettó lakói ezt használhatták tisztálkodásra hetente kétszer. Ide szállították a bátaszéki zsidókat is (77 főt) s a Bonyhádi járás területének községeiből 90 személyt. A bonyhádiak közül 1177-en kerültek a gettókba. 1944. június 28-án szállították ide a szekszárdi elmekórházban ápolt mintegy hatvan zsidó beteget. Egy zsidó iskola és két zsinagóga működött. A gettóban a csendőrök állandóan értéktárgyak után szimatoltak, és a vallomásokat szörnyű kínzásokkal csalták ki áldozataikból.

A Bonyhádon összegyűjtött zsidókat a gettókból a sportpályára szállították, ahol két napot töltöttek. A visszaemlékezők megemlítették, hogy néhányan a keresztény lakosságból segítették őket étellel, de a többség közömbös volt. Ebben az időszakban a legsegítőkészebbek a cigányok voltak. A bonyhádi gettóban tartózkodókat július 1-jén és 2-án vonattal a pécsi Lakits-laktanyába vitték. A vonat egy teljes éjszakán át vesztegelt a síneken, mert a légitámadások a vasútvonalat megrongálták, és meg kellett várniuk a pálya kijavítását. A pécsi pályaudvarról gyalogmenetben mentek a pécsi Lakits-huszárlaktanyába, amelyet akkortájt Endre László is meglátogatott. Javaslatára a szekszárdi elmekórházból a bonyhádi gettóba szállított hatvan elmebeteget úgy helyezték el, hogy bevagonírozáskor minden vagonba kerüljön belőlük. A deportáló vonatok július 4-én indultak az Újdombóvár–Veszprém–Komárom–Érsekújvár útvonalon, s július 9-én délután 3 órakor érkeztek Auschwitzba. A munkaszolgálatosokat nem deportálták, ők október 17-ig Bonyhádon maradtak. Ekkor haza akarták engedni őket, de hirtelen SS-egységek jelentek meg a helyszínen, és tüzet nyitottak. Aznap mintegy 1200 munkaszolgálatos halt meg. Bonyhádon 1949-ben két hitközség is létezett: az ortodox 172 fővel, közülük 69en fizettek adót. A rabbi Moskovits Dávid, a hitközség elnöke Galandauer Manó, ügyvezetője Bauer Dávid volt. A hitközségnek Chevra Kadisája és Gmilusz Chaszadim egylete is volt. Ennél szerényebb lélekszámmal, 108 fővel alakult újjá a neológ hitközség, s itt mindössze 36-an fizettek adót. A hitközség elnöke Eisner János volt. A neológ hitközséget 1950-ben a dél-dunántúli községkerülethez osztották be. 1963-ban Bonyhádon mindössze négy zsidó család élt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, II. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp 1120-1144, Toronyi Zsuzsanna

Blum Béla 1947 1947 Memorbuch