Az első zsidók még a 17. század folyamán érkeztek a településre, de a helyi hatóságok 1727-ben elűzték őket, mondván, hogy Bátorkeszi túl közel van a bányavidékhez. Az elűzött zsidó családok egy része ekkor telepedett le Csúzon. Azonban az 1736. évi összeírás szerint már újra 6, 1760-ban pedig 19 zsidó család élt Bátorkeszin. A helyi zsidó közösség lélekszáma innentől kezdve fokozatosan növekedett 1840-ig, amikor elérte a 324 főt. Utána azonban csökkenni kezdett, mert a zsidók fokozatosan a közeli nagyobb városokba költöztek. Bátorkeszin 1880-ban 237, 1900-ban 225, 1920-ban 221, 1930-ban pedig 130 zsidó élt.

A helyi, ortodoxiát követő hitközség több száz éves múltra tekintett vissza. A Chevra Kadisa mellett héder, talmudtóra, jesiva, nőegylet és 1840-től elemi iskola is működött a településen. A zsinagóga mellett a hitközség bet midrassal és mikvével is rendelkezett. Anyakönyvi kerületéhez tartozott a környék 18 kisebb települése is. Az 1770-es években a hitközségnek már volt rabbija. Elijahu rabbi 1786-ban halt meg, helyét még abban az évben Joszef Löffler rabbi vette át. Bátorkeszi rabbija 1822 és 1856 között Aharon Halévi Tauber volt, utána pedig David Jehuda Leb Zelcer következett, aki a településen jesivát alapított. A helyi rabbi 1898-ban Izráel Reich lett, akinek a jesivájában néhány tucat bóher tanult. Reich rabbi 1933-ban halt meg, őt a közösség élén Cvi Hakohen Stein rabbi követte.

Az első világháború 9 hősi halottat követelt a közösségtől. A két világháború között itt jelent meg az Emek Halóchó (Emek HaHalacha) című héber nyelvű, Reich Izráel által szerkesztett folyóirat. A település határában Stein Manó és Félix rendelkeztek a legnagyobb földbérlettel. Az 1941es népszámlálás szerint a település 3636 lakosából 100 volt izraelita vallású. Az 1944-es áprilisi összeírás szerint 91 lelket számláló ortodox hitközség működött, amelynek elnöke Herczog Gyula, anyakönyvvezető rabbija pedig Schattin Hermann volt. 1944 májusában a csendőrök a helyi zsinagógába gyűjtötték össze a zsidókat, akiket először Párkányba, majd onnan Lévára vittek. A végül Auschwitzba deportált zsidók közül csak kevesen élték túl a megpróbáltatásokat.

A háborút követően visszatérő túlélők a hitközség életét újraindították. Bátorkeszin 1948-ban 17 zsidó élt, de mivel többségük alijázott, a településen 1949-ben már csak 7 zsidó élt.

in. Randolph L. Braham, A magyarországi holokauszt földrajzi enciklopédiája, I. kötet. Park Könyvkiadó, Budapest, 2010, pp. 431-437, Kovács Tamás